„Tudom, hogy érzed most magad.” Te is gyakran mondod? Eláruljuk, miért ne tedd!

Lehet, hogy érzéketlenebben hangzunk, mint gondolnánk

Jöhet szívből a „Tudom, mit érzel”. Valószínűleg csak az empátiádat szeretnéd ezzel megmutatni, egyúttal megnyugtatni, megvigasztalni az illetőt. Lehet, hogy csak tudatni szeretnéd vele, miszerint teljesen normális, amit éppen érez. De néha nehéz átérezni mások szenvedéseit, különösen, ha nem egyszerre vagyunk ugyanabban a hajóban.

Egy tanulmány megállapította, hogy amikor a résztvevők ugyanazoknak a kellemetlenségeknek voltak kitéve, mint például a kukacok és a büdösbogarak, könnyen kitalálták partnereik érzelmeit. De amikor az egyik felet kellemes benyomás érte, míg a másikat kellemetlen, úgy gondolták, hogy partnerük tapasztalata kevésbé súlyos, mint valójában. Nem érezték át teljesen a helyzetét és lekicsinyítették.

Íme, egy példa arra, hogy érzéketlennek tűnhetünk, miközben a barátunkat szeretnénk felvidítani:

Barát: Vetélésem volt. Nem tudom, hogyan kell ezt kezelni.

Te: Értem és tudom, milyen szörnyű érzés. Nekem is volt néhány vetélésem. De ma két gyönyörű gyermekem van.

Amire szükségük van, az a jó hallgatóság

A csend néha csakugyan aranyat érhet. Amikor az emberek elmondják nekünk, mit éreznek, elég lehet a testbeszéd, például megölelni őket, hátba veregetni, vagy csak bólogatni. Nem azt kell éreztetni, mennyivel tapasztaltabb vagy és ha te kibírtad, ő is ki fogja. Ha a te történeted jó véget ért, az ő esetén sem lesz másképp. Azt kell sugallni, hogy mellette állsz, megbízható bizalmasa vagy, aki meghallgatja, és akihez bármikor fordulhat. Ezek a gesztusok ezerszer jobbak lehetnek, mint azt mondani nekik: teljesen megérted a fájdalmukat.

Fotó: 123rf.com, Leadfotó: 123rf.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemzenek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.