Megvan a dátum: ekkortól jöhet a tíznapos apaszabadság

Decemberben szavazhatnak róla
Az Országgyűlés honlapján hozzáférhető törvényalkotási program szerint novemberben kerülhet a parlament elé A munka törvénykönyvének (Mt.) jogharmonizációs módosítása a hosszabb apaszabadságot is tartalmazó 2019/1158-as uniós irányelv alapján. Az eljárásrend szerint a szavazásra decemberben kerülhet sor, így várhatóan 2023 januártól lép életbe az új szabályozás - teszi hozzá a Világgazdaság.
Az uniós irányelv értelmében a tagállamok feladata meghatározni, hogy az apasági szabadság egy részét igénybe lehet-e venni már a gyermek születése előtt, vagy csak a gyermek megszületését követően, illetve azt, hogy milyen módon élhetnek az édesapák a lehetőséggel.
Az irányelvet augusztus 2-áig már át kellett volna ültetni a nemzeti jogrendbe, a munkáltatók viszont csak egyéni mérlegelés alapján határozhatnak a több pótszabadság kiadása mellett.
A foglalkoztatóknak a magyar szabályokhoz kell alkalmazkodniuk, hiába tehát az uniós irányelv, A munka törvénykönyvének módosításáig továbbra is ötnapos szabadság illeti meg az édesapákat. A foglalkoztatók persze eltérhetnek a szabályoktól, de erre sok esély nincs, hiszen fizetett szabadságról van szó - írja a Világgazdaság.
Fotó: 123rf
A Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény rendezője repes az örömtől: felesége újabb gyermekkel ajándékozta meg.


























