Lifestyle

Tíz éve a Barátok köztben - interjú Kiss Ramónával

Kiss Ramónát a Barátok közt Zsófijaként ismerte meg az ország, de hamarosan egy új produkcióban is láthatjuk: Szabó Magda Abigél című regényének egyik szerepét alakítja a mű színpadi változatában. Új szerepéről, terveiről és kedvenc sorozatairól mesélt nekünk, illetve arról, hogy miért nem unja a Barátok köztöt még tíz év után sem.

Szabó Magda Abigél című regényének színházi adaptációjában te alakítod Torma Piroskát. Hogy kerültél kapcsolatba a produkcióval?

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Anyukám nagy kedvence Szabó Magda regénye, ezért gyerekkoromban többször is olvastam, és nem egyszer láttam a sorozatot is. A könyvnek gyakorlatilag minden kiadása megvan nekünk otthon. Éppen forgattam, amikor anyukám izgatottan felhívott, hogy most látta a híradóban, hogy színpadra viszik az Abigélt és nyilvános castingot tartanak. A három napos castingból addigra már lement kettő, és anyukám szinte könyörgött, hogy menjek el az utolsó napon, és próbáljam meg. Neki mindene az Abigél, így megígértem, hogy ha nem forgatok, mindenképp elmegyek. Pont nem forgattam, szóval elmentem megpróbálni, és ezzel kezdetét vette egy több hetes meghallgatás. Végül én kaptam Torma Piroska szerepét, aminek anyukám meg én is borzasztóan örültünk.

Eredetileg is ezt a karaktert szeretted volna játszani? Mi volt az elképzelésed, mikor elmentél a meghallgatásra?

Igen, Tormát szívesen alakítottam volna, vagy esetleg Kis Marit. A főszereplő, Vitay Georgina szerintem nem az én karakterem, bár ez sem teljesen igaz, hiszen csak paróka és smink kérdése a dolog. Nagyon határozott elképzelésem nem volt, hiszen a történetben adott egy nagy lányosztály, és a lányoknak hasonló mennyiségű szerepük van, bármelyik karakterrel boldog lettem volna. Csak arra vágytam, hogy bekerüljek ebbe a csapatba! Az pedig, hogy Torma Piroskát játszhatom, és hogy a sorozatban őt alakító Bánfalvy Ági végigkíséri a próbafolyamatot és tanácsokkal lát el, óriási megtiszteltetés. Ő egyébként ezúttal Horn Mici karakterét alakítja, illetve ő a darab producere is.

Mennyire ismered a cast többi tagját?

Vannak, akikkel most találkoztam először, de azért a stáb legtöbb tagjával már régebb óta ismerjük egymást. Például Németh Kristóf is szerepel a darabban, vele a Barátok közt-ben már hosszú ideje együtt dolgozunk.


Van kedvenc szereplőd a történetben?

Akit én legjobban kedvelek, az maga Abigél, azaz Kőnig tanár úr, nagyon szeretem az ő karakterét. De említhetném Horn Micit is. Az Abigélben szerintem az a fantasztikus, hogy minden karaktert lehet szeretni valamiért. Ott van például az igazgató, Torma Gedeon: szigorú és vaskalapos, de közben egy iszonyatosan kedves ember. Tényleg minden karakterbe bele lehetet szeretni, de ha mindenképp ki kell emelnem egyet, akkor Abigélt választom.

 

Ahhoz szoktunk hozzá, hogy a tévében lássunk. Mennyire más neked a színházban játszani, mennyire különbözik egymástól a két világ?

Semmiképp sem mondanám azt, hogy az egyik rosszabb vagy jobb, mint a másik. Két külön műfajról beszélünk, mindkettő külön munkát és tempót igényel. A sorozatgyártás egy sokkal intenzívebb és gyorsabb dolog, ahol a rövidtávú memóriádat használod. A színházban nyilván a hosszú távú memóriára van szükség, a jeleneteket másképp kell kidolgozni, a karaktereket pedig részleteiben elemezni, hogy rájöjjünk arra, mit is kell megformálni. Két teljesen külön világ, de mind a kettő nagy szerelem az életemben.

 

Szoktál sorozatokat nézni? Melyikek a kedvenceid?

Sajnos nincs túl sok időm rá, hogy tévét nézzek, de ha időm engedi, akkor azért szoktam. Nagyon sokféle sorozatot szeretek, például a Doktor Csontot, vagy a Mentalistát. Ha fáradt vagyok, akkor inkább olyat választok, ami vicces vagy bolondos, ha pedig arra vágyom, hogy gondolkodjak, akkor valami jó kis thrillert nézek.

 

És olvasni milyen típusú könyveket szoktál?

Tulajdonképpen mindenevő vagyok, de Erich Kästner-től A két Lotti-t mindenképp ki kell emelnem. Ez volt az első könyv, amit életemben elolvastam, a mai napig megvan nekem, igaz, hogy már darabokban. A nagy változást aztán Shakespeare jelentette. Mikor tini koromban engem is megtalált a nagy szerelem, vagy százszor elolvastam a Rómeó és Júliát, meg egyébként Shakespeare többi darabját is. Huszonévesen fedeztem fel Márquez-t, akinek szintén nagyon szeretem a könyveit. Három teljesen különböző jellegű művekkel bíró írót soroltam most fel, ez is azt bizonyítja, hogy tényleg mindenféle stílust szeretek. Egyébként szerintem életkorszaktól is függ, hogy ki mire vágyik, ki mit él éppen meg, és ezért milyen könyvhöz nyúl.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.