Lifestyle

A Titanic elfeledett hangjai: három család története, akik a jobb élet reményében indultak útnak

110 évvel ezelőtt az első útján merült hullámsírba a világ akkori legnagyobb óceánjárója. Most három harmadosztályú család történetét is megismerheted, akik a jobb élet reményében indultak Amerika felé. Korábban róluk senki nem beszélt, pedig ők is Hősként haltak meg.

Dr. Jekkel Gabriella - A Titanic elfeledett hangjai

​​​​Dédnagymamám sokat mesélt egy hajóról, melyen az egyik osztálytársa utazott. A gőzös neve Titanic volt. A megdöbbentő történetet az iskolatársa testközelből élte át és mivel az első osztályon utazott túlélte a katasztrófát, de soha többé nem mert vízre szállni. Az ő története inspirált arra, hogy megírjam ezt a regényt, melyben olyan titkokat és részleteket is elolvashatsz, amiről talán eddig nem is tudtál.

Az álmok földje

- Gyertek velünk – kérlelte Anna a nővérét – Higgyétek el Amerika sokkal több lehetőséget nyújt!

- Ezt nagyon át kell gondolnunk – vetette oda a nővel szemben ülő férfi – Nem olyan egyszerű dolog ez, mint ahogyan elképzelitek.

Ezután mindannyian némán ültek néhány percig a kicsiny faházban. A nyár ellenére enyhén fújt a szél és vihar közeledett az erdővel körülvett aprócska falu felé. A gyerekek a hűvös idő ellenére az udvaron játszottak, mindannyian hozzászoktak már a svédországi enyhe nyarakhoz, melyek csupán néhány hétig tartottak. Hangos sikongatásuk behallatszott az előtérbe, ahol a felnőttek még mindig némán ültek. Anders a lábait bámulta, nem igazán akarta tovább folytatni a beszélgetést felesége húgával és annak férjével, aki köztudottan elég jól megélt abból, hogy embereket csábított az új világba. A 39 éves férfi egész életét a svéd tájakon töltötte, szerette a csendet és a hatalmas zöld területeket, melyek körülvették az életüket. Igaz, hogy a gazdálkodásból egyre nehezebben éltek meg, ráadásul öt gyereknek kellett minden nap ételt tenni az asztalra, de Alfrida tökéletesen ellátta a jó háziasszony és az anya szerepét. Miért kellene nekik új életet kezdeni egy idegen országban, főleg ennyire messze? A fiatal nő azonban nem hagyta annyiban a témát. Kihúzta magát a kis faszéken, amin ült és egyenesen nővére Alfrida szemébe nézett. Tudta, hogy őt könnyebben meggyőzheti, mint a makacsabb és talán röghözkötöttebb férjét Anderst.

- Figyelj ide Frida! – kezdte halkan miután a nő felé fordult – én aztán tudom milyen nehéz itt hagyni a szülőföldet. Én is itt születtem, együtt nőttünk fel, ugye még emlékszel? Alfrida nem szólt, csak halkan bólintott. Nem nézett a férjére, de igyekezett elkerülni húga pillantását is.

- Nehéz volt a döntés, hogy útnak induljunk, de nézz ránk Frida! Van pénzünk, tudunk utazni, tudjuk élvezni az életet, nemcsak napról napra élünk.

- Még fiatal vagy Anna, azért gondolod így.

- Lehet. – próbált megértőnek tűnni nővére előtt a fiatal nő – de még fiatalabb voltam, amikor belevágtam, emlékszel?

- Emlékszem! – nézett most már testvérére az asszony – de férjhez mentél. Ezért utaztál el. Ezért költöztél el. A férfi miatt, akit szeretsz. Mégis visszajöttél.

- Csupán egy rövid időre. Tudod, hogy a nászút miatt jöttünk haza. Nem terveztünk ilyen hosszú ittlétet, de miután megtudtuk, hogy úton van a kis Gilbert, maradtunk.

- Tudom, de amint megszületik a kicsi, mentek is vissza.

- Hiszen az az otthonunk Frida. Odaát minden csupa lehetőség! Ha velünk jöttök, nem kell többé nélkülöznötök!

Nehéz döntés mindent hátrahagyni

Az asszony nem szólt egy szót sem. Lopva a férjére nézett, aki a bajusza mögött még mindig a fapadlón pihenő lábát nézte. A kezeit tördelte az ölében. Frida tudta, hogy gondolkodik. Ismerte a férfit jó ideje. Sok mindent megéltek már együtt, de főleg a nélkülözést.

- Mit tudnánk ott dolgozni? – törte meg a csendet Anders – Itt gazdálkodók vagyunk, ott még az időjárás is más. Én máshoz nem értek, csak ehhez.

Most Gilberten volt a sor, hogy meggyőzze a családfőt az utazásról. Felesége, Anna már megtette, amit tudott. Gilbert érezte, hogy az asszony nővére talán bele is egyezne az útba. Anders, őt nehezebb lesz meggyőzni, hiszen csaknem 40 éve élt ezen a környéken. Ráadásul öt gyerekkel elindulni az ismeretlenbe nagy felelőtlenségre. Anders azonban büszke ember volt, büszke és dolgos. Amennyire már a sógorát megismerte Gilbert tudta, hogy a férfi utoljára kisfiú korában csinálhatott felelőtlenséget.

- Beszéljünk most úgy, mint családfő a családfővel – vette személyesebbre a mondanivalóját Gilbert – Iowa valóban iparvárossá válik. Csodálatosan fejlődik, de ott csak átmenetileg lennénk. A családomnak hatalmas gyümölcsfarmja van Kaliforniában, ott szeretnénk mi is végleg letelepedni. Ott nektek is lenne munka és lehetőség is. Ha pedig már ott vagy, egy ilyen becsületes és tisztességes úriembert tárt karokkal fogadnának bármilyen gazdaságban. Az pedig bőven van arrafelé. A férfi nem szólt semmit, de látszott rajta, hogy újra gondolkodóba esett. Gilbert pedig ráérzett a lehetőségre, nem akarta elengedni, hiszen érezte, hogy sógora egyre jobban hajlik az utazásra.

- Anders képzeld el, hogy ameddig a szem ellát, gazdaságok töltenek be mindent. A levegő meleg, a nyár pedig nyár. Itt az évben csupán néhány hónap van, amikor nem fagyos a föld. Odaát mindig süt a nap. Hidd el, a gyerekeknek is óriási lehetőség lenne! Ott nem kellene azon gondolkodnod, hogyan és miből tartsd el őket, hogyan taníttasd ki vagy szerezz nekik majd munkát. A gyerekei jövőjét hallva Anders felemelte a fejét. Gilbert mosolyogni kezdett, tudta, hogy megnyerte a férfit.

- Novemberben megszületik a kis Gilbert. Néhány hónappal később pedig el is indulunk. Ezt úgy hat hónap múlva tervezzük. Tehát van fél éved arra, hogy mindent elintézz és megadd a lehetőséget a gyerekeidnek egy jobb jövőre. A férfi még néhány percig hallgatott, majd nagyot sóhajtott és felállt. Gilberthez lépett, aki azonnal felpattant a kis székről, amint Anders megállt előtte. A két nő ülve figyelte az eseményeket, melyek most már a fejük felett zajlottak. Pár pillanat habozás után Anders felemelte a kezét, majd barátilag Gilbert felé nyújtotta.

- Ez az Anders! – rázta meg sógora kérges kezét a férfi – Tudtam, hogy jól döntesz. Ez életed legjobb és legésszerűbb lépése, majd meglátod. Most már mindketten mosolyogtak. A két nő is felállt és átkarolták a férjeiket. Nemsokára hosszú útra indulnak. Ráadásul együtt egy családként. Igaz, hogy hátrahagynak mindent – gondolkozott el Frida – de végül is, ide bármikor visszatérhetnek.

- Nem gondoltam, hogy beleegyezik – súgta férje háta mögött húgának Alfrida – de én bízom benned, ha azt mondod, hogy menjünk, akkor menjünk.

- Nem bánjátok meg. – nyugtatta a fiatal nő – Gilbert nagyon sok embert csábít most az új világba és eddig mindenkinek jó irányba változott meg az élete. A kiutazáshoz pedig nagyon olcsó hajójegyeket biztosít a cég, ahol most Gilbert dolgozik átmenetileg, mielőtt mi is leköltöznénk a farmra. Egy amerikai hajótársaság, ők bízták meg ezzel a munkával, és nagyon jól fizetnek is érte. Ha jól emlékszem a White Star Line...

110 éve, hogy útjára indult a történelem talán legtitokzatosabb hajója, mely első útján jéghegynek ütközött. A tragédiák sorozata már a szárazföldön elkezdődött: 8 ember halt meg és közel 300 megsérült a hajó építése során.

Leadfotó: facebook.com/thesix

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.