Lifestyle

Az önismeret része a testünk felfedezése is

Az intimitás megélése szempontjából nézzük meg azon segédeszközöknek az alkalmazását, amelyeket érdemes megfontolnunk. Ahhoz, hogy egy párkapcsolatban is jól működhessünk, magunkkal is tisztában kell lennünk.

De hogyan kerülhetünk közelebb saját magunkhoz, ha nem tapasztalati úton? Ebben a cikkben azoknak igyekszünk segíteni, akik nyitottak a felnőtt játékszerek világára a saját fejlődésük, no és persze az örömszerzés jegyében.

Több út áll előttünk, mint gondolnánk…

Sokak számára ma is tabu, hogy felkeressenek egy olyan webshopot, mint az Erotikamarket.eu, ami egy Sex Toys Wholesaler, azaz pontosan abban a kategóriában kínál termékeket, amit mi most meg szeretnénk egy kicsit közelebbről is ismerni. Pedig egyáltalán nem kellene, hogy így legyen.

Az ember szexualitása mindig is létező dolog volt, bár nyilvánvalóan egy olyan út is egyben, amelyet mindenkinek egyénileg, illetve társas kapcsolataiban kell végigjárnia, és kibontakoztatnia, feltéve, hogy szeretne ezen a téren is teljes életet élni. Mert semmi sem kötelező, mindenki megállhat azon a szinten, ahol éppen tart, a saját keretei és normái szerint.

Azonban akkor, ha ennél többet szeretnénk, előfordulhat, hogy a szexuális segédeszközök is képbe kerülhetnek. Nézzük, ezek közül melyek azok, amiket társ nélkül is igénybe tudunk venni!

Mennyire ismered magadat?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A legtöbb felnőtt számára megvan a saját örömszerzésben is egy jól bejáratott menet, ami mindig – vagy legalábbis többnyire – a kívánt eredményhez vezet. Ennek sok dolog része lehet, amiben nemcsak az érzékszerveink, hanem a gondolataink is nagy szerepet játszhatnak.

Amennyiben azt érezzük, hogy kipróbálnánk valami újat ebből a szempontból is, akkor a szexjátékok közül egy vibrátorral érdemes elkezdeni az ismerkedést.

Miből választhatunk?

Azzal, hogy beszerzünk magunknak egy ilyen eszközt, meg tudjuk változtatni az élményt: más lehet maga az út és az orgazmus is, amit átélünk. Az egyik opció a kívülről érkező inger, ezt voltaképpen mindegyik vibrátor képes nyújtani. Abban azonban eltérnek, hogy milyen módon tudják kiváltani a gyönyört.

Egy wand, avagy masszírozó vibrátor a teljes testet tudja kényeztetni, ezért nemcsak szexuális jellegű élményt élhetünk át velük. A léghullámos csiklóizgatók, de a hagyományos vibrátorok többsége is már koncentráltabb élvezetek felé terel bennünket. Akár bugyiba épített, távirányítós darabokat is vásárolhatunk.

A vaginán keresztüli élvezethez fallikus formájú készülékeket tudunk elérni, ma már ezek között is széles a kínálat, sokféle az anyag, a forma és a nagyság is. A G-pont vibrátorok az ismertebbek, de vibrotojást is választhatunk, ha némileg diszkrétebb típust keresünk.

A kettős stimulációra is alkalmas modellek mindkét területre képesek intenzív hatást gyakorolni. A multifunkcionális darabok közé tartoznak a nyuszi vibrátorok is. Hogy melyiket választjuk, kizárólag rajtunk múlik, de ne idegenkedjünk az újdonságoktól sem, ha már pontosan a változás miatt léptünk be a szexjátékok világába.

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Lifestyle
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Home&Design
A minimalista, rideg nappalik ideje lassan lejárhat. Egy évszázados ötlet tér vissza a lakberendezésbe, amelynek egyetlen célja van: még otthonosabbá és meghittebbé tenni a lakást.
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy napi nyolc óra alvás mindenkinek elegendő, de a szakértők szerint ez ennél jóval összetettebb kérdés. Az ideális alvásidő ugyanis életkoronként jelentősen eltérhet.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.