Lifestyle

A fiú csak felnőttként tudta meg, mit tett édesanyja azért, hogy megélhessenek - Zokogott kétségbeesésében

Egyik kedvenc történetünket, amiben az idős édesapa és a fia közötti szoros kapcsolatról meséltünk nektek, nagyon szerettétek. Most egy újabb tanulságos sztorit hoztunk nektek: a főszereplő egy igazgató, aki rendkívül okos módon ébresztette rá leendő alkalmazottját arra, hogy mennyi hálával tartozik az édesanyjának. Nekünk könny szökött a szemünkbe, amikor olvastuk.

A kemény munka dicsérete

Egy híres cég jól fizető menedzseri állást hirdetett meg; sokan jelentkeztek, köztük egy iskolázott, intelligens fiatal fiú is. Az interjúkon sikerrel túljutott, és már csak egy utolsó beszélgetés volt hátra a vállalat főnökével, hiszen ő hozta meg a végső döntést. Az igazgató átnézte a fiú önéletrajzát, ami tele volt szebbnél szebb eredményekkel.

„Kapott valamilyen ösztöndíjat az egyetemen?” – kérdezte az igazgató, amire a fiú nemleges választ adott.

„Az édesapja fizette a tanulmányait?” – folytatta, mire a fiú rázni kezdte a fejét. „Az apám meghalt, amikor 1 éves voltam. Az édesanyám fizette a költségeimet.”

„Mit dolgozik az édesanyja?”

„Mosónő” – válaszolta a fiú, mire az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiú így is tett, és a vezető jól látta, hogy a kezei tiszták, ápoltak és simák.

„Segített az édesanyjának valaha is mosni?” – kérdezte a fiútól.

„Nem, soha. Az anyám mindig azt akarta, hogy inkább tanuljak, olvassak. Egyébként is, ő sokkal gyorsabban mos, mint én.”

Az igazgató bólintott. „Lenne egy kérésem. Menjen haza, és mossa meg az édesanyja kezeit. Holnap reggel pedig újra jöjjön be hozzám.”

A történet a második oldalon folytatódik!

Fotó: wikihow.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...