Lifestyle

Világra hozta első gyermekét a nő: az anyósa azonnal megcsalással vádolta meg, ahogy rápillantott a kicsire

Az idős asszony már régóta neheztelt a menyére, és csak a megfelelő pillanatra várt, hogy végre kiebrudalhassa a családból. Amikor a fiatal nő megszülte első gyermekét, úgy érezte, eljött az ő ideje.

Titkos beszélgetések

Ha vannak is - akár generációk között feszülő - viták egy családban, gyermekáldás idején általában minden belső konfliktus csillapodik, hiszen ilyenkor a szülők mellett a rokonság apraja-nagyja is az új jövevénnyel van elfoglalva. Eredendően más a helyzet akkor, ha van egy családtag, aki módszeresen az újdonsült édesanya tönkretételére, megalázására törekszik. Hihetetlennek hangzik, de sajnos vannak olyan nagyszülők, akik még az unokájuk érkezését is arra használják fel, hogy ártsanak a vejüknkek, vagy éppenséggel a menyüknek.

Egy kétségbeesett édesanya a Reddit fórumán panaszolta el az internetezőknek, hogy mióta megszületett első kisbabája, az anyósa feltűnően ellenségesen viselkedik vele - írja a Mirror. A várva várt gyermekáldást követően az idős hölgy gyorsan a boldog szerelmespár tudtára adta, hogy nem tölti el maradéktalan boldogsággal unokája érkezése. És ez még korántsem minden. A feleség észrevette, hogy miután kisbabája megszületett, az anyósa feltűnően gyakran hívja félre a férjét, akivel aztán hosszas, titkos beszélgetéseket folytat. A nő egy idő után ösztönösen megérezte, hogy ezek az ártatlannak tűnő bájcsevejek valójában az ő személyével, terhességével, valamint újszülött gyermekével kapcsolatosak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nehéz elhinni, hogy egy anyósból épp unokája születése hívja elő a féltékenységet, a merő rosszindulatot, a rivalizálás minden nőben ott lappangó, ősi ösztönét, ebben az esetben azonban tényleg így történt.

A haragos anyós végül minden határt túllépett: nem átallotta megvádolni a menyét azon a címen, hogy titokban egy idegen férfivel létesített szexuális kapcsolatot, és a gyermeke is ebből a bűnös viszonyból származik.

Lapozz: a sztori folytatását a galériában olvashatod el!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Az agydaganat kezdeti tünetei könnyen összetéveszthetők más betegségek panaszaival, ezért különösen fontos felismerni azokat a változásokat, amelyek orvosi kivizsgálást indokolhatnak.
Lifestyle
Bár népszerűek ősszel az almás desszertek, de nem mindenki édesszájú, így vannak sós alternatívák is.
Lifestyle
Néhány dologra figyelniük kell azoknak, akik így szeretnék rendezni az áramszámlájukat a jövőben.
Lifestyle
A járvány óta nehezen talál magára a budapesti turizmus, miközben Bécs és Prága jelentősen elhúzott a főváros mellett az eltűnt ár-érték arány, a növekvő költségek és a romló városkép miatt.
Sztárok
Miután korábban jelentős összegért túladtak a hawaii luxusingatlanukon, Nick és Vanessa Lachey most a kaliforniai, Tarzanában található, több mint 8 millió dolláros álombirtokukat is eladásra...
Sztárok
Katz Dávid őszintén vallott Az Árulókban átélt kieséséről, a saját gyilkostársa brutális hátbaszúrásáról, a népszerűségi stratégiájáról, valamint egy olyan elképesztő elszólásról, amit csodával...