Lifestyle

A szörp fővárosát keresik - Bármelyik hazai település versenybe szállhat

Országos internetes felmérés keretein belül keresik, hogy melyik magyar városban fogy a legtöbb szörp. A literszám mellett a finom gyümölcsszirupokkal kapcsolatos lexikális tudás is szükséges ahhoz, hogy egy település megkapja a szörp fővárosa címet. A győztes város a különleges elismerő cím mellett ráadásul helyszíne lehet egy nagy szörpöt ünneplő rendezvénynek is, amelyen a finom italok mellett színes programokkal várják az ottlakókat és természetesen az odalátogatókat.

Hol készítik a legfinomabb szörpöt?

Már közel 14 000 ember töltötte ki azt a felmérést, amelynek végére kiderül: melyik magyar település a szörp fővárosa 2021-ben. A Pölöskei Szörp kezdeményezésére indult akció jól mutatja, mennyire népszerűek a magyarok által annyira kedvelt finom gyümölcsszirupok.

"A szörp fővárosa cím odaítélésénél elsődlegesen a mennyiséget fogjuk figyelembe venni, ennél pontosabban is az ottélők által elfogyasztott átlagos literszámot. Annyit már elárulhatunk, hogy melyik az az 5 város, amelyik a TOP-ban szerepel. Ez nem más mint Debrecen, Miskolc, Budapest, Győr és Szeged. Amit még tudni kell ehhez, hogy a végleges eredményeknél mindenképpen a lakossággal arányosan fogjuk nézni a szörpfogyasztást, így kerülve el azt, hogy egyértelműen Budapest kapja a szörpfővárosi címet" – mondta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.

Az elfogyasztott szörp mennyisége mellett arra is keresik a választ, hogy a lakosság mennyit tud a finom italtípusról. Az ismereteknél olyasmiket kérdeznek, hogy tudjuk-e ki alkotta meg Magyarországon a szörp szót vagy hogy egy 2017-es felmérés szerint melyik volt a lakosság kedvenc íze. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nemcsak egy, de a kampány végén két érdekes eredményt is megosztanak majd a szörpimádókkal.

Fotó: Pölöskei Szörp

Keresik a kedvenc ízt

Az átfogó felmérés végére az is kiderül majd, hogy idén melyik íz a magyarok kedvence.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"A legkedveltebb ízeknél a sorrendet pedig egyelőre szintén titokban tartanánk, az viszont jól látszik, hogy a málna a legjobbak között szerepel, és ott van a bodza, kaktuszfüge, szőlő, de még a cola ízű szörpünk is. Ami biztos: ezek az adatok még bőven változhatnak a felmérés végéig, szóval ha valaki nagyon szeretné, hogy az ő városa vagy az ő íze legyen a nyerő, és még nem töltötte ki a kérdőívet, akkor itt az idő" – nyilatkozta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.

Az elismerő cím mellett a Pölöskei roadshow keretein belül - amit idén nyárra is már terveznek - célba veszik majd a szörp fővárosát is, ahol programokkal, finom szörpökkel várják az ottlakókat - és természetesen az odalátogatókat is.

A szörpfogyasztással kapcsolatos felmérést június 25-ig lehet kitölteni. A mindössze 2 perces űrlap kérdéseinek megválaszolásával bárki részese lehet a felmérésnek, s ezzel nem csak a szörp fővárosának megválasztásához járulhatnak hozzá, hanem értékes ajándékokat is nyerhetnek.

További információ és a felmérés kitöltése: https://poloskeiszorp.hu/keressuk-a-szorp-fovarosat/

Fotó: Pölöskei Szörp

Kijött a 100 leggazdagabb magyar listája, a rajta szereplők összesített vagyona 5586,7 milliárd forintot tesz ki.

Leadfotó: Pölöskei Szörp

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Két fiatal nyaraló sorsa vett katasztrofális fordulatot Horvátországban, miután egy elhagyott dizájner táska miatt bilincs csattant a csuklójukon.
Lifestyle
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Lifestyle
Nem minden lehetőség kopogtat kétszer. Három csillagjegy előtt most olyan időszak nyílhat meg, amely komoly pozitív változásokat és váratlan sikereket tartogathat.
Lifestyle
Nem minden időszak alakul úgy, ahogyan eltervezzük, és néha a legnagyobb kihívást éppen a váratlan fordulatok jelentik. Három csillagjegy előtt most olyan napok állhatnak, amikor a türelem lesz a...
Sztárok
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.