5 dolog a lakásban, amely mágnesként vonzza a szerencsét: mindenképp szerezd be őket, ha harmóniára és boldogságra vágysz!

Gazdagságra, szerelemre, esetleg egészségre vágysz? Akkor nem árt beszerezned otthonra néhány tárgyat, melyek segítségével könnyedén bevonzhatod a szerencsét!

Te hiszel benne?

A jó szerencsére mindenki vágyik, éppen ezért nem meglepő, hogy sokan a feng shui elvei alapján rendezik be az otthonukat, hiszen ősi kínai hagyomány szerint ha bizonyos szabályok mentén alakítjuk ki az élettereinket, akkor a szerencse, a lelki béke, a boldogság, a szerelem és a harmónia hamar ránk talál majd. A tárgyak elrendezése tehát sok mindent befolyásolhat életünkben, ennek segítségével pedig a magunk javára billenthetjük azt a bizonyos mérleget, mely az egyensúly eléréséért felel. Az biztos, hogy egy próbát mindenképp megér a dolog, hiszen nem veszíthetünk vele semmit, ha beszerzünk néhány olyan tárgyat, amelyek a feng shui szerint szerencsénkért felelősek, azokat pedig a megfelelő helyre tesszük a lakásban. Galériánkban 5 olyan dolgot mutatunk, amiket nem árt beszerezned boldogságod érdekében, ha legközelebb vásárolni indulsz!

A feng shui szerint a víz és a hal egy nyerő kombináció a jó szerencsét tekintve, éppen ezért a kínai kultúrában úgy tartják, hogy nem árt, ha minden házban van egy akvárium. A víz a kínaiak szerint a pénzhez és a jóléthez kapcsolódik, ami pedig a halakat illeti, ők tartják mozgásban a vizet, így ők szimbolizálják az életet, valamint a jó egészséget is. Az akváriumot érdemes egy olyan helyre tenni a lakásban, ami az otthonunkba belépve egyből jól látható, arra pedig mindenképp ügyeljünk, hogy mindig tiszta és gondozott legyen.
Kattints a további képekért!

Óvatosan velük, nehogy rajtad töltsék ki a haragjukat!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Home&Design
Egy zsúfolt hűtőszekrény könnyen rendetlenné válhat, ha nem figyelünk rá eléggé. Bár a tisztítása nem mindig a legszórakoztatóbb feladat, fontos, hogy időnként alaposan kitakarítsuk. A megfelelő...
Lifestyle
Futás előtt fontos, hogy olyan ételeket fogyassz, amelyek energiát adnak, de nem terhelik meg a gyomrodat.
Sztárok
Súlyos emlékről mesélt őszintén Vilmos herceg: a trónörököst máig kísérti, mit kellett átélnie abban az időszakban, ami számára minden korábbinál nehezebben telt.
Sztárok
Úgy tűnik, a sussexi hercegi pár nem szakított teljesen az Egyesült Királysággal, ugyanis egy igencsak szeretetteljes szokás mind a mai napig az életük része.
Lifestyle
Az egyik pénzintézet figyelmeztette az ügyfeleit, hogy hamarosan karbantartás lesz náluk. Ez azzal is jár, hogy nem fogsz tudni fizetni a bakkártyáddal, de pénzt felvenni sem.
Lifestyle
Könnyű, gyors, finom és rendkívül laktató, ráadásul a bőröd is hálás lesz érte.