Lifestyle

Az esküvőjük előtti napon hagyta el a vőlegénye: döbbenetes, hogyan állt bosszút a fiatal lány

Nem esett kétségbe

Öt év persze hosszú idő - főleg mai mércével mérve, amikor a tiszavirág életű párkapcsolatok szinte már általánosnak mondhatók -, és nem lehet hibáztatni valakit amiatt, hogy menet közben átalakulnak - vagy épp elmúlnak - kezdetben még lobogó érzelmei. Lacie egyáltalán nem esett kétségbe, amikor meghallotta a rossz hírt: egyeztetett az esküvőre leszervezett zenekarral, továbbá az eljegyzési gyűrűjét is visszavitte az ékszerészhez. Jószerivel minden egyes centet visszakapott, amit az esküvőbe fektetett. Ennek ellenére a nászutat semmiképpen sem szerette volna lemondani, hiszen annak költségeit a szülei már korábban megtérítették.

Lacie egy hirtelen, fura ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy mézeshetekre a pasija helyett az édesanyjával utazik el, így állva rendhagyó "bosszút" a férfin. Ez azonban még nem minden: a gyűrűért kapott pénzből szintén elutazott egy egzotikus szigetre, ahol fantasztikusan érezte magát. Még fotósorozatot is készített arról, hogyan égeti el a menyasszonyi ruháját. Később aztán az ex-vőlegényével közös házukat is eladták, s a pénzből Lacie megműttette a melleit.

Azóta a szerencse is rámosolygott: mára már kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban él egy másik férfival, aki saját bevallása szerint a tenyerén hordozza. Ez aztán a hamisítatlan happy end!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.