Lifestyle

Száz év után útja láthatjuk Budapesten a legendás festményt: a Nemzeti Múzeumban lesz kiállítva

Január 23-án nyílik az Attila című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nagyszabású tárlat építése már javában zajlik, a kiállítás legnagyobb műtárgya, Haan Antal Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye is megérkezett.

Ez lesz az új kiállítás egyik legfőbb látványossága

Az eredeti kép X. Leó pápa megrendelésére készült. Raffaello egy monumentális, mintegy 5×7,5 méteres falképen örökítette meg a megrendelő névpatrónusa, I. Nagy Szent Leó pápa alakját, amint Attilát visszafordulásra bírja Róma alól – közölte a Magyar Nemzeti Múzeum január 10-én az MTI-vel.

A békéscsabai születésű Haan Antal, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából, 1874 és 1881 között a Magyar Nemzeti Múzeum képtára számára csaknem eredeti méretben másolta le a vatikáni stanzák három Raffaello-freskóját, köztük Attila és Nagy Szent Leó találkozásának jelenetét. Ennek kiválasztását az indokolta, hogy ebben a korszakban a magyar történetírás és a közvélekedés a hun fejedelmet a magyarok ősének, a Hun Birodalmat pedig a magyar állam előképének tekintette.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A kép az Attila-kiállítás egyik fő attrakciója lesz: a Szépművészeti Múzeum birtokában lévő festményt több mint száz éve nem láthatta a közönség.

Hónapokkal ezelőtt kezdődött el a mű restaurálása az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban, ahol Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke és Varga Benedek főkurátor beszélt a különleges művészeti alkotás történetéről és jelentőségéről.

Lapozz, még nem értél a cikk végére!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.
Lifestyle
A hétköznapi beszélgetésekben mára szinte elvárássá vált a kimerültség hangsúlyozása. Ahelyett, hogy jólétről számolnánk be ismerősi körünknek, a végletekig feszített tempóval igazoljuk munkák...