4 dolog, amin egyszerűen nem érdemes spórolni az életben

Életünk során sok mindenre gyűjthetünk, autóra, saját lakásra, egy egzotikus utazásra, de gondolhatunk akár egészen hétköznapi dolgokra is. A takarékosság alapvetően nagyon jó szokás, mégis van azonban néhány olyan dolog az életben, amiken egyszerűen nem érdemes spórolnunk.

Biztonság

Ha valamin, hát a saját és családtagjaink biztonságán nem érdemes megfognunk a pénzt, éppen ezért fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten minden téren igyekezzünk minél többet megtenni ennek érdekében. Egy új lakás esetében például inkább mondjunk le a kézi szövésű szőnyegről, és fordítsuk figyelmünket a nyílás-zárók biztonságossá tételére, de ha autóvásárlás előtt állunk, akkor se a kárpit színe, hanem inkább a biztonsági szempontok alapján hozzuk meg a döntésünket. Bár ezek az óvintézkedések először nagy kiadásnak tűnhetnek, idővel garantáltan megtérülnek.

Minőség

"Olcsó húsnak híg a leve" - tartja a mondás, és valóban, hányszor jártunk már pórul úgy, hogy valamit csak az alacsony ára miatt vettünk meg, de végül közel sem volt olyan finom vagy tartós, mint amilyet szerettünk volna. A minőségi élelmiszerek és ruhák persze általában drágábbak is valamivel, de ha megtehetjük, inkább ezek közül válasszunk. Az élelmiszereket tekintve az egészségünk köszöni meg, ha inkább ilyen jellegű termékeket teszünk a kosárba, ruhavásárlás alkalmával pedig sokszor tényleg jobban járunk, ha a kicsit drágább, de minőségi darabok után nyúlunk, hiszen ezek rendszerint tartósabbak is olcsóbb társaiknál.

Pihenés

Mindenkinek van legalább egy olyan ember a környezetében, aki teljesen a munka megszállottja és soha nincs ideje egy kicsit lassítani vagy kikapcsolni. "Nekem nem éri meg szabadságra mennem" -mondják, pedig a munka korántsem minden. A pihenésre, feltöltődésre igenis kell időt szánnunk, így hát ne spóroljunk a szabadságokkal se, ha úgy érezzük, lassítanunk kell a tempón, használjuk ki őket, hiszen azért vannak. Ha nem tesszük, sajnos könnyen az egészségünk rovására mehet.

Egészség

Talán az egyik legfontosabb dolog az életben az egészségünk, hiszen ha ez nincs, lehetünk akármilyen vagyonosak, nem sokat érünk a pénzünkkel. Éppen ezért, ha valamire, hát erre tényleg ne sajnáljuk a pénzt, járjunk el időben a szűrővizsgálatokra, és ha úgy érezzük, gond van, ne halogassuk felkeresni az orvost. Minél később fordulunk segítségért, annál nagyobb baj lehet belőle, így e-téren tényleg nem érdemes kockáztatni. Ennek leggyorsabb módja a magánorvosi ellátás igénybe vétele, amire nyilván sokan felszisszenek, hiszen ez sem olcsó mulatság, de ha okosan csináljuk, sokat faraghatunk a költségekből.

Takarékosság spórolás nélkül? IGEN!... (x)

A magánorvosi ellátás költségei OTP Egészségpénztári tagsággal nagyobb spórolás nélkül is jelentősen csökkenthetők, ráadásul nem csak a részt vevő magánorvosok adnak extra kedvezményeket a felhasználóknak, de a NAV is visszafizeti az egészségpénztári befizetések 20%-át. További részletek és regisztráció ITT!

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.