Lifestyle

Újra lehet pályázni kreatív ötletekkel az oktatás és az egészségügy területén

A Richter Anna Díj negyedik évadával folytatódik a Richter Gedeon Nyrt. egyedülálló, újszerű társadalmi szerepvállalás programja.

Már várják a pályázatokat

Október 12-én megnyílt az új pályázati időszak: a kreatív, ötletes, egészségügyet és oktatást jobbá tevő terveket 2021. november 30-ig várja a zsűri. A tét nem kevés, a húszmillió forint összdíjazású pályázatban négy ötlet a zsűri által, egy pedig a közönség szavazat alapján valósulhat meg.

Az egészségügy és az oktatás fejlesztéséért

A projektek vezetői egyetértettek abban, hogy a Richter Anna Díj új távlatokat nyitott hivatásukban, és olyan álmuk válhatott valóra, amit a Richter támogatása nélkül nem tudtak volna létrehozni.

A Richter Gedeon Nyrt. célja, hogy felkarolva az innovatív kezdeményezéseket olyan projektek megszületésében vegyen részt, melyek hozzájárulnak a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez, az ott dolgozók munkakörülményeinek jobbá tételéhez, össztársadalmi változásokat indítanak el mindannyiunk életminőségének javítását is szolgálva, minőségi változást hozva a hétköznapokba.

2021. november 30-ig újra lehet pályázni a Richter Anna Díjra, a pályázatok feltöltésének, valamint a legfontosabb információknak, híreknek a www.richterannadij.hu felülete ad helyet. Az érdeklődők naponta friss tartalommal találkozhatnak a facebook.com/richterannadij közösségi oldalon.

Lead fotó: Pexels /Startup Stock Photos/

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.