Lifestyle

Rejtélyes baleset történt a Nemzeti Táncegyüttes próbáján: többeket áramütés ért

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes körülbelül 15 tagját érte valószínűleg áramütés próba közben. Egy várandós nőt kórházba szállítottak.

Áram rázhatta meg a táncosokat

Baleset történt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes próbáján: 40 táncos úgy érezte, mintha az áram rázta volna meg őket – adta hírül a Tények beszámolója nyomán a hvg.hu. Zsuráfszky Zoltán, az együttes ügyvezetője azt mondta a híradónak, hogy szerdán reggel fél 10 felé éppen bemelegítést tartottak a próbateremben, amikor furcsa, áramütésszerű érzést tapasztaltak a táncosok. Azonnal segítséget hívtak a táncosokhoz, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy hat mentőegységet is a helyszínre vezényeltek, minden érintettet megvizsgáltak, nem találtak súlyos tüneteket, csak egy embert szállítottak kórházba megfigyelésre, stabil állapotban. A Tények úgy tudja, hogy egy várandós nő kérte, hogy az eset után kivizsgálásra kórházba vigyék.

A próbateremhez tűzoltók is érkeztek, és a szakemberek „megmérték a baletterem aljzatát, megmérték a balettrudakat”, de Zsuráfszky Zoltán szerint „sehol semmiféle áramot nem érzékeltek”. Jelenleg nem lehet tudni, hogy mi okozta a balesetet. A Táncegyüttes vezetője azt mondta, több mint 40 éve dolgozik táncosokkal, de még sosem hallott hasonló esetről. A próbatermet lezárták, szakemberek ellenőrzik majd, hogy mi történhetett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Magyarul káromkodva küldenek melegebb éghajlatra egy nénit, akit ráadásul Molnár Piroska alakít. A sorozat ezen kívül is számos magyar vonatkozást kapott, rengeteg magyar szót hallani benne.

Leadfotó: MTI/Sóki Tamás

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...