Lifestyle

Elképesztő, mi tükröződött a férfi szemüvegén randi közben: a nő azonnal menekülőre fogta, és meg sem állt hazáig

Ha már randira kerül sor, a férfiaknak nem árt ügyelniük a legapróbb részletekre is, máskülönben csúnyán ráfaraghatnak.

Mi kell a tökéletes első randihoz?

Az első randin minden eldől: kiderül, megvan-e a fizikai vonzalom, a közös érdeklődés, na és az a bizonyos szikra. Ha ezek hiányoznak, akkor bármilyen kedélyesen-kellemesen folyhat a bájcsevej, abból egyvalami biztosan nem lesz: második alkalom.

Persze van még ezernyi parányi tényező, ami rémálommá változtathat egy ígéretesen induló találkát, és akkor még nem is említettük a szeszélyes véletlen szerepét (amit szintén nem szabad alábecsülni). Ahhoz, hogy az első, az ismerkedés folyamatában kulcsfontosságú találkozó tényleg fergetegesre sikeredjen, mindkét félnek bele kell adnia apait-anyait. Ez nem azt jelenti, hogy hamis képet kell mutatniuk önmagukról, az viszont nem árt, ha igyekeznek a legjobb formájukat nyújtani - úgy a kommunikáció, mint az apró gesztusok, vagy épp az öltözködés terén.

És akkor most térjünk rá a férfiakra! Ma már nem minden nő várja el egy pasastól, hogy egy csokor rózsával és egy doboz bonbonnal érkezzen a randevú színhelyére, de az úriemberként való viselkedés írott és íratlan szabályait azért minden srácnak ajánlott betartania. A rendezett öltözet, a stílusosan megkötött nyakkendő és a választékos beszéd éppúgy elvárt, mint mondjuk a hiánytalan fogazat vagy a türelmes, empatikus, kedves közelítésmód.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Na és ugyebár ott van még a figyelmesség is. Nem, ez nem feltétlenül csak abban nyilvánul meg, hogy a férfi elveszi, majd a fogasra akasztja a nő kabátját, kinyitja előtte az ajtót, hellyel kínálja az étteremben - egyes nők már ezt sem tartják elmaradhatatlanul fontosnak, de erről majd egy másik cikkünkben írunk -, hanem olyan apróságokban is testet ölthet, mint a szinte folytonos szemkontaktus, a gyakori mosolyok, és így tovább.

A Mirror cikkében elmesélt igaz történet férfi főszereplője épp ezen a fronton teljesített pocsékul: olyan piciny, de fontos hibát vétett, ami aztán az egész randevút tönkrevágta, méghozzá másodpercek alatt.

Lapozz tovább a galériára: hidd el, te is padlót fogsz majd a sztori folytatásától!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...