Lifestyle

Nem csak pletyka? Folyamatosan egy furcsa alak tűnik fel Putyin mellett, aki választ adhat egy fontos kérdésre is

Putyin elszigetelve él, fél a betegségektől

"Orvosi körökben valóban beszélnek az elnök egészségügyi problémáiról. Különösen felerősödtek ezek a hangok tavaly kora ősszel, amikor Putyin furcsán viselkedett. A Covid-járvány miatti hosszú elszigeteltség után az államfő ekkor végre elkezdett kimozdulni, hogy találkozzon az emberekkel. Szeptember 13-án találkozott a paralimpikonokkal, és még azt is megengedte, hogy a sportolók szorosan körülvegyék. Aztán az emberek tömegében állva Putyin hirtelen bejelentette, hogy el kell vonulnia az elkülönítőbe, mert túl sokan vannak körülötte a koronavírussal fertőzöttek. A hír még az elnök környezetét is meglepetésként érte. Sajtótitkára először zavarba jött, és cáfolta főnökét, azt mondta, az elnök csak "képletesen" fejezte ki magát. Ennek ellenére másnap Putyin elszigetelődött, saját irodájából vett részt a eseményeken és egész szeptemberben nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hogy az elnök ekkor valamilyen orvosi beavatkozáson esett-e át, nem tudni, de ezután nagyon nagy távolságból - hatalmas asztalok két oldalán ülve - kezdett kommunikálni a hozzá érkező vezetőkkel, politikusokkal. Más szóval, ha korábban Putyin a szó átvitt értelmében távolodott az emberektől, akkor most a legközvetlenebb módon kezdte ezt tenni" - fejti ki a jelentés.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az egészségügyi problémák 2016-17-től egyre súlyosabbnak tűntek. Putyint ebben az időben két másik szakorvos is kezelte. Az egyik Dr. Dmitrij Verbovoj volt, aki az akut betegségek, sérülések és mérgezések szakértője, a másik Dr. Konsztantyin Sim ortopéd-traumatológus, aki valószínűleg jégkorong-sérülésekből segített felépülni az elnöknek. Az elnököt átlagosan öt orvos kísérte rendszeresen Szocsiba - áll a jelentésben.

Forrás: Daily Mail Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Aggódtak a nézők, hogy nemszerű műsorok tűnhetnek el a közmédiában, de rengeteget meg is mentenek.
Lifestyle
Lehet, hogy az Asszonysutyorgó Facebook-csoport sorsa végleg megpecsételődött?
Sztárok
Hosszú évek hallgatása után végre kilépett a árnyékból az eltűnt kislány öccse, aki ma már elismert sportolóként éri el a sikereket.
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.