Lifestyle

Ebben az európai országban már a mesterséges intelligencia írja az egyik nyomtatott napilapot

A legfejlettebb technológiát az újságíró szakma legrégibb eszközével, a papírral párosította az Il Foglio című olasz napilap, amely a mesterséges intelligenciára bízta a nyomtatott kiadás megírását kísérletileg április 11-ig - írja az MTI.

Már az újságírásba is besegít a mesterséges intelligencia

Az Il Foglio újságírók írta változata mellett a napilaphoz minden nap egy négyoldalas, szintén nyomtatott melléklet jár, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia ír. A két verzió közötti különbséget első látásra az adja, hogy a mesterséges intelligencia újságcikkeinél az MI monogram olvasható.

A kísérlet március 11-én indult, és a szerkesztőség egyelőre nem döntötte el, folytatni kívánják-e április után is.

Az újság főszerkesztője, Claudio Cerasa elmondta, fel akarták mérni, milyen lehetőségeket és milyen korlátokat hordoz magában a mesterséges intelligencia a szakma számára. “A lehető legerősebb kontrasztot akartuk megteremteni a legfejlettebb technológiai innováció és a szakma legrégebbi eszköze a nyomtatott papír között” – hangoztatta Cerasa az MTI-nek a külföldi tudósítókkal tartott beszélgetésen.

A mesterséges intelligencia a cikkeket az újságírók kritériuma alapján legkevesebb öt, hat perc alatt megírja, és keveset hibázik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Közölni kell vele, milyen témában, mekkora terjedelemben, milyen szerkesztőségi irányelveket követve, milyen stílusban készítse el az anyagot. Claudio Cerasa elmondta, hogy túl tág megfogalmazás esetén, a mesterséges intelligencia “elkalandozik”, unalmas cikket is tud írni, és nem áll tőle távol az sem, hogy kitalál nem létező történéseket.

A főszerkesztő elárulta, hogy az Il Foglio csapata számára meglepetésnek számított felfedezni, hogy a mesterséges intelligenciának nincsenek előítéletei, nem hiányzik belőle az irónia és alapvetően optimistább mint hús-vér kollegái.

A legelső szám vezércikkében az MI azt taglalta, hogy a mesterséges intelligencia képes akár egyedül is újságot írni.

A szerkesztőség úgy látja, a mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a minőségi újságírást. Ha egy gép képes ugyanarra, amire egy újságíró, akkor a probléma az újságíróval van - vélte Claudio Cerasa.

A napi majdnem harmincezres példányszámú Il Foglio olvasói lelkesen követik az MI-mellékletet. Az első hetekben hetven százalékkal emelkedett az eladás. Annál is inkább, mivel a mesterséges intelligencia legtöbb hibáját összegyűjtő olvasó április közepén egy éves előfizetést és egy üveg pezsgőt nyer.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...