Lifestyle

Szombaton kezdődik a 19. Olasz Filmfesztivál

Immár teljes a Mittelcinemafest programja, a Parányi test című film főszereplőnője, Celeste Cescutti is Budapestre látogat.

Jön az Olasz Filmfesztivál

Szombaton kezdődik és tíz napon át tart a 19. Olasz Filmfesztivál – MittelCinemaFest a budapesti Puskin és Tabán moziban. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén olyan friss, olasz filmeket láthatunk - eredeti nyelven, magyar felirattal -, mint az idei Velencei Filmfesztiválon több díjat nyert Itt én nevetek, a Rácsokon túl – mindkettő Toni Servillo főszereplésével -, a Könyvesbolt Párizsban Sergio Castellitto rendezésében és főszereplésével, a Locarnóban díjazott A legionárius és az idei Velencei Fesztiválon bemutatott és Torontóban is nagy sikert aratott Latinamerika. Két, a Cannes-i Filmfesztiválon debütált alkotás is szerepel a kínálatban: A királyrák legendája, illetve a Parányi test, melynek főszereplőnőjével, Celeste Cescuttival november 7-én a Puskin moziban találkozhat is majd a magyar közönség.

November 6-án 19.30-kor a budapesti Puskin moziban Mario Martone filmjével, az idei Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és több díjat is nyert Itt én nevetek (Qui rido io) című alkotással nyílik a 19. Olasz Filmfesztivál, mely Toni Servillo fergeteges alakításában a nagyszerű komikus színész, Eduardo Scarpetta és századelő legnagyobb olasz költője, Gabriele D'Annunzio közti szerzői jogi per fordulatos éveit követi nyomon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

November 7-én 16.30-kor vetítik az elsőfilmes Laura Samani a többek között a Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok hetén bemutatott Parányi test (Piccolo corpo) című filmjét, melyben a fiatal Agata gyermeke parányi testével útnak indul, majd találkozik egy magányos fiúval, Lincével. Közös útjuk során mindketten közelebb kerülnek a csodához. A vetítés után a film főszereplőnőjével, Celeste Cescuttival találkozhat is majd a magyar közönség. Aznap 19.30-kor pereg majd a Puskinban (nov.12-én 19 órakor a Tabánban) Leonardo Di Costanzo filmje, a Rácsokon túl (Ariaferma) Toni Servillóval a főszerepben. Mikor egy börtönt felszámolnak, egy tucatnyi rab néhány börtönőr kíséretében arra vár, hogy átvigyék őket új helyükre. A kialakult feszült légkörben az elkülönülés szabályai fellazulnak, és az ottrekedt férfiak között új kapcsolati formák látszanak kialakulni.

November 8-án Marco Bellocchio (Az első áruló) Marx várhat (Marx può aspettare) című filmje lesz műsoron, melyben a rendező ikertestvére életét mutatja be, aki 29 éves korában öngyilkos lett. A drámai erejű dokumentumfilm a hátrahagyottak fájdalmáról és az őszinteség fontosságáról szól. Másnap este az idei Velencei Fesztiválon bemutatott és Torontóban is nagy sikert aratott Latinamerika (America Latina) című filmet vetítik. Az ikertestvér rendezők, Damiano és Fabio D’Innocenzo munkájában a mindig kiváló alakítást nyújtó Elio Germano (El akartam rejtőzni, Rózsa-sziget, Előtted az élet, Az Ötödik kerék) által megszemélyesített főszereplő kénytelen számot vetni tudata legsötétebb bugyraival. (A filmet a Tabánban nov.15-én 19 órakor vetítik.)

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.