Lifestyle

Ők nyerték el a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait

Akik a díjban részesültek

Az építőművészet terén Vadász György Ybl-, Kossuth-, Prima Primissima, Steindl-, Pollack-, Pro Architectura, Pro Urbe és Pro Arte díjas építészt sokoldalú, integráló, egyensúlyt teremtő munkássága elismeréseként díjazták, Szarvas Péter építészt, az Ungvár épített környezete című könyv szerzőjét pedig a nehéz helyzetű Kárpátalján folytatott szakmai tevékenységéért.

A film- és fotóművészet Szőts István-díját vehette át Domokos János filmrendező, operatőr, aki formailag innovatív, a humánus értékek mellett elkötelezett dokumentumfilmjeivel vált ismertté, míg Zalka Imre fotóművész, az archaikus fotográfia szakértője, kutatója kiemelkedő alkotói és oktatói tevékenysége elismeréseként kapta meg a Szőts István-díjat.

Az iparművészeti és tervezőművészeti tagozat egyik díját a bútoraival és épületbelsőivel kitűnő Bánk András belsőépítész, tervezőművész vette át, a tagozat másik díját pedig Dormán László vajdasági fotó- és tervezőművész kapta, aki alapításától kezdve fotósa az Újvidéki Színháznak és mintegy 250 ezer felvételt készített.

Az MMA irodalmi elismerését, az Illyés Gyula-díjat Varga Imre költő, szerkesztő kapta, aki munkásságával jelentős mértékben hozzájárult a magyar irodalom sokszínűségéhez, értékeinek gyarapításához. Szintén ebben az elismerésben részesült Kövesdi Károly költő, író, műfordító, a felvidéki magyar szellemi és társadalmi élet sokoldalú egyénisége kiemelkedő irodalmi-publicisztikai munkásságáért.

A képzőművészeti tagozat elismerését Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművésznek ítélték, akit unikális rajzi virtuozitásáért, a láthatatlan vonallal történő képi absztrakciójáért is jutalmaztak. E tagozat másik díját Antik Sándor keramikus, szobrászművész kapta, akinek méltatásában az installáció, a performansz, a médiaművészet műfajaiban folytatott tevékenységét is kiemelték.

A művészetelmélet Cs. Szabó László-díját Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Budavári Palotában több évtizedig fennálló 19. századi állandó kiállítás koncepciójának kidolgozója és társrendezője, több száz tanulmány, katalógus és önálló kötet szerzője vette át, mellette Lőkös István irodalomtörténész, szlavista részesült az elismerésben, többek között a horvát, szlovén, szerb irodalom, a délszláv és a magyar irodalom kapcsolatait szorosabbra fűző tevékenységéért.

Az MMA népművészeti elismerését, az Erdélyi Zsuzsanna-díjat Nyitrai Marianna népdalénekes, tanár a magyar népművészet életben tartásáért és továbbörökítéséért végzett tevékenységéért, B. Kovács István felvidéki régész-muzeológus, néprajzkutató pedig többek között a helyi magyar közélet megteremtésében játszott szerepéért, oktatói munkájáért, népköltészeti kutatásaiért vehette át.

A színházművészeti díjak egyikét Tatár Eszter Jászai Mari-díjas színházi rendezőnek ítélték oda, aki színészgenerációk sorának nyújtott alkotótársi segítséget, a tagozat másik díjazottja László Sándor vajdasági színművész, akinek rendezői munkáival Szabadkán, Veszprémben, Temesváron és Zalaegerszegen is találkozhatott a közönség, emellett színészpedagógusi munkássága is jelentős.

A zeneművészeti tagozat elismerését, a Szőnyi Erzsébet-díjat Falvai Sándor zongoraművész, a Zeneakadémia egykori rektora és tanszékvezetője többek között kifinomult billentéskultúrájával és pedagógiai munkásságával érdemelte ki, Buzás Pál erdélyi zongoraművész, tanár, karnagy, népzenegyűjtő pedig azzal is, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett szülőföldje, Kalotaszeg népszokásainak, művelődéstörténetének, irodalmának kutatása és tanulmányozása során. (MTI)

A Petőfi-bicentenárium jegyében december 3-án a Budapest Sportarénában mutatják be a Mesterkód című romantikus musicalt, amelynek zenéjét és dalszövegeit Molnár Ferenc Caramel írta.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.