Ők kaptak idén Kossuth- és Széchenyi-díjat

Magyar Érdemrend

- Buda Ferenc, a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapott.
- Baán László közgazdász, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.
- Baráth Etele építész, egyetemi tanár, volt miniszter és országgyűlési képviselő, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlésének elnöke.
- Belovics Ervin, a Legfőbb Ügyészség legfőbbügyész-helyettese.
- Fekete György gyermekgyógyász, klinikai genetikus, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa, nyugalmazott tanára.
- Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója, a közigazgatás területén.
- Hóbor Erzsébet, a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság alapító elnöke, az Első Magyar-Dán Termelőiskola Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
- Konkoly Norbert, Magyarország moszkvai nagykövete kiemelkedő diplomáciai tevékenysége, illetve a koronavírus elleni vakcinák beszerzése érdekében végzett munkája elismeréseként.
- Kubassek János Móra Ferenc-díjas geográfus, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója.
- Lukijan Pantelić, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye megyéspüspöke.
- Ókovács Szilveszter operaénekes, művésztanár, zenekritikus, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
- Pál József, a MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, az Olasz Köztársaság szegedi székhelyű tiszteletbeli konzulja.
- Rockenbauer Zoltán etnológus, művészettörténész, kurátor, volt miniszter és országgyűlési képviselő.
- Rosivall László orvos, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Transzlációs Medicina Intézete Nemzetközi Nephrológiai Kutató és Képző Központjának vezetője.
- Sepsey Tamás Benedek jogász, volt országgyűlési képviselő, az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal korábbi elnöke, az Állami Számvevőszék volt főigazgató-helyettese.
- Simai Mihály Széchenyi-díjas közgazdász, a MTA tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa, az Egyesült Nemzetek Szervezete Társaságok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke.
- Tél Tamás Széchenyi-díjas fizikus, a fizikatudomány doktora, az ELTE professor emeritusa és Fizika Doktori Iskolájának korábbi vezetője, és Kutatócsoportjainak volt vezetője.
Fotó, lead: MTI, llyés Tibor
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Forrás: hvg.hu
A közelmúltban William Hurt elég ismertté vált a filmkedvelők fiatal nemzedéke előtt, amikor a 2008-as „The Incredible Hulk” című filmben alakította Thaddeus Ross tábornokot. Később megismételte a szerepet az „Amerika Kapitány: Polgárháború” és a „Bosszúállók: Végtelen háború”, a „Bosszúállók: Végjáték” és a „Fekete özvegy” című filmekben.
Oldalak
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!























