Lifestyle

Undorító állapotok fogadták a Nébih ellenőreit egy budapesti hamburgerezőben

Egy fővárosi reggeliző és hamburgerező egység tevékenységét függesztették fel azonnali hatállyal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei szeptemberben a helyszínen tapasztalt, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt. A nem megfelelő higiéniai körülményeken túl nyomonkövethetetlen, valamint tisztítatlanul felszolgált zöldségek is akadtak az üzletben.

Teljes káosz

Számos súlyos higiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei egy budapesti vendéglátóegység helyszíni ellenőrzése során. Az egységben a hűtőkapacitás nem biztosította a szabályos tárolás feltételeit, ezért a sütésre váró félkész alapanyagokat hűtés nélkül, a polcokon és a padozaton tárolták. A hűtők eljegesedettek, szennyezettek, a raktár és a pult mögötti rész padozata szennyezett volt, a sütőberendezés mellett kifolyt olaj és lehullott ételmaradékok hevertek.

A kiszolgálópulton kínált szendvicseket, péksüteményeket nem óvták a cseppfertőzéstől és a rovaroktól, sőt közvetlenül mellettük tárolták a csomagolóanyagot, rovarirtós dobozt, üdítőitalokat, szórólapokat és ide tették a vendégek a visszahozott, használt edényeket is.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.