Végre leleplezhetik a Naprendszer kilencedik bolygóját, de nincsen könnyű dolga a tudósoknak

Amerikai kutatók már kiszűrték azokat a helyeket, ahol a rejtélyes kilencedik bolygót kell keresni. Ez alaposan átírhatja azt, amit ma a Naprendszerről tudunk.

A NASA azért erre is kiemelt figyelmet fordít

A naprendszer kilencedik bolygója egy feltételezett óriásbolygó, amely a Neptunuszon túl kering a Nap körül. A bolygó létezését még nem sikerült közvetlenül bizonyítani, de a külső Kuiper-övben található objektumok pályáinak elemzése alapján sok csillagász úgy véli, hogy van egy rejtőzködő bolygó, amely befolyásolja ezeket az égitesteket

A NASA-nál van elég dolog, ami megoldásra vár, de természetesen erre is kellő figyelmet fordítanak, mivel óriási felfedezés lenne. A kutatók azonban nincsenek könnyű helyzetben, és ez nem is csoda.

A kilencedik bolygó felfedezése nagy kihívást jelent a csillagászok számára, mert a bolygó nagyon messze van a Naptól, és nagyon kevés fényt ver vissza.

Azonban most megtörhet a jég, és a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) tudósai azon vannak, hogy megtalálják a megoldást. A galériánkban még többet megtudhatsz arról, hogyan akarják leleplezni a titokzatos bolygót!

A HVG számolt be róla az IFLScience cikke alapján, hogy kutatók kiszűrték azoknak a potenciális helyeknek a 78 százalékát, ahol a kilencedik bolygót keresni kellene.
Kattints a további képekért!

A Nova-C leszállóegység már szerdán elindul a Hold felé, és ha minden jól megy, jövő hét csütörtökön fog landolni.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Lifestyle
Unod már, hogy sosem sikerül ideális állagúra készíteni a tojást? Nos, ezzel az egyszerű, de nagyon bevált módszerrel mindig tökéletes végeredményt készíthetsz – ráadásul mindössze pár perc alatt!
Lifestyle
Ha nem hagytál még el személyi igazolványt, akkor adj hálát az égnek, mert rengeteg bosszúságtól kímélted meg magad.
Sztárok
Mostanáig úgy tűnt, Meghan és Harry megtalálták a helyüket a brit királyi családon kívül, azonban ahogyan az kiderült, a hercegnek valójában komoly problémái vannak.
Lifestyle
Van egy olyan szín, amit a Feng Shui szakértői szerint tilos a hálóban használni, ugyanis akaratlanul is boldogtalanságot és szerencsétlenséget vonzhatunk be vele az életünkbe.
Fashion&Beauty
Penélope Cruz ragyogó megjelenést villantott a Chanel párizsi bemutatóján: a színésznő olyan sikkesen festett, hogy arról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni.
Lifestyle
A mai telihold új lendületet és energiát hoz a Kos számára. Napi horoszkóp.