Lifestyle

Mostantól telefon segítségével is fizethetsz majd SZÉP-kártyával

14+2 pontos turisztikai csomagot jelentett be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn – írja az MTI.

Bürokráciacsökkentés

Ezentúl telefon segítségével is fizethetünk majd SZÉP-kártyával, de többek között felső limitet határoznának meg a szervizdíjaknak is, ez a jövőben maximum 12 százalék lehet. Nagy Márton szerint már most is húzóágazat a hazai turizmus, a csomaggal pedig még versenyképesebbé tenné az szektort, de cél a bürokráciacsökkentés is. A csomag pontjai a következők:

  • Rendőri jelenlét fokozása a fővárosi bulinegyed területén, ahol 48-ról 58 járőrre emelnék a létszámot, és e helyszínen létrejönne egy önálló rendőrörs.
  • A falusi turizmus erősítése a gazdasági épületek magánszálláshelyként történő hasznosításával (pl. pajták, pincék).
  • Módosulna a szálláshelyeken üzemelő medencék személyes felügyeletének szabályozása, vagyis a húsz főnél kisebb méretű medencék esetében nem lenne kötelező úszómester alkalmazása, őt kiválthatnák a helyi dolgozók, illetve a kamerás felügyelet.
  • Szabályozzák a szálláshelyeken üzemelő medencék személyes felügyeletét.
  • A készpénzmentes borravalóra vonatkozó pénzügyi szabályozás értelmében minden banknak kötelező lesz valamilyen megoldást adni a vendéglátóipari hely számára, hogy a borravalót adómentesen lehessen adni.
  • A felszolgálási díjat 12 százalékban maximálnánk.
  • A hivatásturisztikai (elsősorban a gyógyászati és orvosszakmai) rendezvények szervezését akarják segíteni azzal, hogy ha például külföldi konferenciaszervező cég hoz tető alá ilyen rendezvényt, a költések biztosítására a minimálbér 5-ről 15 százalékára, 39 ezer forintra emelkedjen a meghívottak támogatására adható összeg.
  • Az szja-törvény módosításával az állatkerti belépő az adómentes béren kívüli juttatások közé kerülne.
  • Átfogó szabályozás készül az idegenvezetési tevékenységre vonatkozóan, felülvizsgálják például, kinek adható idegenvezetői kártya, ki végezhet ilyen tevékenységet és milyen tudással.
  • Tudásmegújító képzést is bevezetnek idegenvezetőnek.
  • Jön a digitális, applikációs SZÉP-kártya.
  • Az éttermeknek nem mindig lesz kötelező parkolóhelyeket biztosítaniuk;
  • Az NTAK attrakciók közé kerülhetnek új szereplők (például az Országház, egyházi műemlékek, a Bazilika, a sikló, a kisvasút).
  • A tervek szerint január 1-től kivezetik a légitársaságokat terhelő széndioxid-adót.

Plusz pontok:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
  • Élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó vendéglátó tájékoztató anyagok készítése. Az MTÜ bevezet egy kiskönyvet, amely leírja, milyen munkavégzés során milyen jogszabályoknak kell megfelelni.
  • A termálvíz kísérőgáz jövedéki adóját megszüntetik, amennyiben azt nem használják kereskedelmi célokra.

A csomagot a minisztérium a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen jelentette be. „Manapság mindenki már telefonnal járkál és azzal fizet” – mondta Nagy, szerinte a telefonos fizetés még jobban növelheti a SZÉP-kártyás költéseket. Nagy beszélt még arról is újból, hogy a rövid távú lakáskiadást is szabályoznák Budapesten belül.

Rengeteg embert érint majd a változás, mely 2025 elején lép életbe.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.