Lifestyle

Bulvártörténelmet ír a BORS napilap kampánya - Interjú Molnár Irina lapigazgatóval

A Covid-helyzet ellenére növelni tudták az eladást, és sikerült megerősíteni a márkaismertségét - a siker kapcsán kérdeztük bulvár napilap és magazin divíziójának lapigazgatóját.

Hatalmas siker

Az elmúlt időszakban sikerült több olyan szerethető és látványos kampánnyal előrukkolnia a BORS csapatának, amely vizuálisan és tartalomban is kiemelkedőre sikerült és pozitív fogadtatásra talált az olvasók körében. A játék időtartama alatt az olvasókhoz sikeresen eljutott az üzenet: megéri a napilapot választani, hiszen többet kap az olvasó, kevesebbért. Mindez az eladott példányokon is látszott, hiszen az újság a színes, érdekes tartalmáért és a sok milliós nyereményekért cserébe növelni tudta eladását, és erősíteni tudta márkaismertségét. A legújabb kampány kapcsán Molnár Irina, a Mediaworks bulvár napilap és magazin divíziójának lapigazgatója válaszolt kérdéseinkre.

Először is női vezetőként hogyan tudod megőrizni az egyensúlyt és a pozitív hozzáállásod a hétköznapokban?

Alapvetően nagyon nyitott és pozitív beállítottságú ember vagyok, aki kíváncsi mások véleményére, gondolataira, hiszek a csapatmunkában, és mindig az hajt előre, hogyan lehet valamit még jobban és még hatékonyabban végezni. Az új, friss ötleteket keresem, és igyekszem ezt a kíváncsiságot és lelkesedést a többieknek is átadni. A privát életemben is ez az optimizmus vezérel, hiszek a mosoly és a nevetés erejében, és szeretem igazi nőként megélni a mindennapokat.

Ha már szó esett a friss ötletekről, miben jelent szakmailag újdonságot a Bors most indított kampánya?

Nem újdonság a Borsnál ez a merész stílus, már februárban előrukkoltunk egy 6 héten átívelő nyereményjátékkal, amivel azt gondolom, hogy egy merészebb és frissebb arcunkat sikerült megmutatni. Az akkor megtapasztalt pozitív fogadtatás miatt döntöttünk úgy, hogy érdemes folytatni az Aranyesőt, természetesen szem előtt tartva a megújulás lehetőségét. Sok izgalmas történést ígérhetek a ma indult nyereményjátékunknál.

Milyen eredményeket hoz egy bulvár napilap kampány ebben a különleges gazdasági helyzetben?

A nyár végén indított, és október közepén lejárt hat hetes kampányunk nem mindennapi sikereket könyvelhetett el. Nagyon erősen kezdtünk, hiszen már a 3. naptól emelkedéseket produkált a kampány. Egy ilyen nehéz és stagnáló tavaszi- nyári időszak után a több százalékos növekedés különösen jó eredménynek számít, hiszen az egész offline szektort, ezen belül a print piacot is megtépázta a pandémia időszaka. A második és harmadik hét további növekvő értékesítést hozott, és büszkék vagyunk arra, hogy a játék végéig sikerült tartani a korábbinál magasabb fogyasztói bázist.

Terveztek stratégiailag olyan lépéseket, amelyek radikálisabbak? Gondolok arra, hogy voltak, akik áremeléssel próbálják szépíteni a veszteségeiket. Tervben van a Borsnál is?

Tapasztalva az idei év nehézségeit és a Covid piacra, családokra gyakorolt hatásait, a lap árához nem nyúltunk és nincs is tervben egyelőre. Úgy éreztük, hogy ennek nem most van itt az ideje, egyszerűen nem lenne elegáns, és nem lenne szerethető lépés.

Mi a fő célkitűzése a Borsnak hosszútávon a médiapiacon?

Erre nem tudok más választ adni, minthogy az elsőszámú bulvár napilap szeretnénk lenni. A Bors célja, hogy azt a növekedési tendenciát, ami az őszi kampányunknál kirajzolódott, sikeresen megtartsuk. A tartalomra továbbra is kiemelten koncentrálunk, a napilap mellé hetente négy alkalommal adunk plusz mellékletet, rejtvénymagazinokat és TV magazint, és havi egy alkalommal további önálló, extra tartalmat. Illetve új kommunikációs platformok irányába is elmozdulunk, így a magyar sajtópiacon a Bors napilap fog először a Tik-Tok felületén hirdetni illetve más módon is megjelenni, amivel egyértelműen a fiatal célközönséget szeretnénk megszólítani.

Miben látod sikeretek titkát?

Azt gondolom, hogy egy szórakoztató napilapnak a kampányait illetően is kutya kötelessége szórakoztatónak lennie. Látjuk, hogy a piaci szereplők túl sokszor nyúlnak a copy-paste megoldáshoz, és nem mernek saját, egyedi ötletekkel előrukkolni. Én hiszek a termékben, hiszek a csapatban, és az egyedi megoldásokban. Rengeteg kihívással találkoztunk az idei évben, de kellő eltökéltséggel és kreativitással indulunk neki a kampányunknak és a 2021-es évnek. Látva a hirdetői piac új szereplőinek a megjelenését a Borsban, ismerve az elmúlt kampányok teljesítményét, olvasóink visszajelzéseit, nagyon pozitív vagyok.

Hogyan látod magad az elkövetkező 5 évben?

Nagyon nehéz kérdés, tavaly év végén talán még bátrabban nyilatkoztam volna a terveimről. Idén azonban számos nem várt és nem tervezett helyzet elé állított az élet. Így azt gondolom, hogy sokkal inkább a mára koncentrálok, igyekszem megélni az adott nap lehetőségeit, és sokkal inkább észreveszem a hétköznapok apró szépségeit. Nagyon hálás vagyok azért, hogy azt csinálhatom, amit igazán élvezek és olyan környezetben, ami minden nap inspirál. Igyekszem rövid és hosszú távon is szerethető és jó ember lenni, aki odafigyel a családjára, barátaira, kollégáira, környezetére.

5 kérdés- 5 gyors válasz:

  • Kedvenc illat: Chloé Love Story
  • Kedvenc zene: Freddie Mercury- David Bowie: Under pressure
  • Kedvenc étel: Rosé kacsamell
  • Kedvenc könyv: Most éppen Ken Follett: Egy új korszak hajnala
  • Kedvenc idézet: Marilyn Monroe: I don’t mind living in a man’s world as long as I can be a woman in it! (Nem bánom ha a férfiak világában kell élnem, amíg nő lehetek benne!)

A modell és reality-show szereplő a közelmúltban adta ki első könyvét a sokatmondó Hiba címmel. A Luxus Viviként megismert kétgyerekes édesanya éppen a 30. születésnapja köré időzítette a megjelenést, ennek kapcsán kérdeztük őt. Interjú.

Leadfotó és fotók: Molnár Irina

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tavaly decemberben derült ki, hogy Vadon Jani otthagyja a Balázsék című reggeli rádióműsor népszerű trióját, mivel megszületett benne a gondolat, hogy új kihívásokkal szemben próbálná ki magát –...
Sztárok
Makranczi hamisítatlan színészdinasztiába csöppent, amikor feleségül vette Jászai-díjas kolléganőjét, és sokat morfondírozott azon, hogyan illeszkedhet be a neves famíliába.
Sztárok
Habár eddig még nem nyert hivatalos megerősítést, egyre többször hallani, hogy Aaron Taylor-Johnson brit színész örökölheti meg James Bond szerepét Daniel Craigtől. A fiatal hírességről - aki a Ha/...