Lifestyle

Egy nő volt a Titanic igazi hőse! Az életét kockáztatta, hogy másokat mentsen

„Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown”

Az 1912. április 10-én indult Titanic mindössze négy nappal később jéghegynek ütközött, amin Margaret Brown is rajta volt az egyiptomi, olaszországi és franciaországi turnéja után. Haza kellett utaznia, ugyanis elkeserítő híreket kapott otthonról: az unokája megbetegedett. Brown lerövidítette az utazását és sietve felszállt az első hajóra, amelyre csak tudott: az RMS Titanicra.

A franciaországi Cherbourgban lépett a fedélzetre, ám pár nappal később megtörtént a katasztrófa. Miután Margaret felfigyelt az ütközésre, ahogy kilépett a kabinjából, találkozott egy pánikba esett férfival, aki azt mondta neki: szerezzen mentőmellényt.

Bár a hajóról elsősorban nőket és gyerekeket menekítették a mentőcsónakokba, Brown a hajón maradt. Segített másoknak elhagyni a roncsot, mígnem a legénység egyik tagja szó szerint lesöpörte a lábáról, és a 6-os mentőcsónakba tette, ahol hamar össze is rúgta a port Robert Hichens parancsnokkal. A mentőcsónakban még rengeteg üres hely volt, Hichens mégsem volt hajlandó visszafordulni és kimenteni a vízben lévő túlélőket. Brownt ez rettenetesen felbőszítette, és megfenyegette a férfit, hogy bedobja a vízbe, ha nem hallgat rá. Végül át is vette az irányítást a mentőcsónak felett.

Néhány feszült, fagyos óra után Brownt és a Titanic túlélőit az RMS Carpathia mentette meg. De hősiessége nem állt meg itt. A nő segített kiosztani a takarókat és az egyéb eszközöket a menekülőknek, illetve szerteágazó nyelvtudását arra használta, hogy a túlélőkkel kommunikáljon, akik nem nagyon beszéltek angolul.

Brown azt felismerte: a szegényebb utasok közül a legtöbben mindenüket elveszítették. Nemcsak a tárgyi értékek vesztek oda, hanem sokaknak végleg búcsút kellett mondaniuk férfi családtagjaiknak is. Arra kérte az első osztályú túlélőket, hogy adakozzanak. Mire a hajó New Yorkba ért, már 10 000 dollárt gyűjtött össze.

Lapozz tovább!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.