Mit üzennek az álmaink?

Nagyjából az életünk egyharmadát alvással töltjük, ilyenkor pihenjük ki a fáradalmainkat és töltődünk fel energiával. És álmodunk, még ha nem is mindig emlékezünk rá.

Amióta világ a világ, azóta szeretnénk megfejteni, hogy mit is jelentenek valójában álmaink. Egyes primitív népek azt gondolták, hogy mikor elalszunk, a lélek kilép a testből és különböző kalandokba keveredik. Az ókoriak abban hittek, hogy álmaikat az Istenek küldik, és a jövőt lehet megismerni belőlük. A középkorban is sokat foglalkoztak ezzel a témával, aminek eredményeképp számtalan „álmoskönyv” született. Az első tudományos magyarázatok a XIX. században jelentek meg. Sigmund Freud Álomfejtés című korszakalkotó művét 1900-ban adták ki, mely kiindulópontja, hogy az álmok komoly jelentőséggel bíró tartalmat hordoznak, személyiségünkről és elfojtott vágyainkról szólnak.

Kutatások bizonyították, hogy minden éjjel álmodunk, pedig sokszor elfelejtjük, vagy csak foszlányokat tudunk felidézni. Álmaink megfigyelésére az EEG nevű műszert használták, ami a fejbőrön keresztül méri az agy elektromos aktivitását. E szerint az alvásnak öt szakaszát különböztették meg, az első négy ciklust, non REM szakasznak nevezték el, ilyekor az agy pihen, a test pedig ellazul, az ötödik periódusban, a REM szakaszban, viszont gyors szemmozgás, hevesebb szívverés lép fel, ebben fázisban történik meg az álmodás. Egy éjszaka alatt, körülbelül ötször történik meg, a periódusok időtartama 15-45 perc hosszú. A kutatók szerint nagyon fontos a REM szakasz, például ha ebben a fázisban valakit többször felébresztenek, akkor különböző pszichés zavarokat okozhat.

Az álmokat többféle kategóriákba sorolják, az éjfél előtti álmaink többnyire valós történésekről szólnak, a napi eseményekről, érzéseinkről. Egyébként ilyenkor tudjuk a legjobban kipihenni magunkat, tapasztalatok szerint, akik rendszeresen időben lefekszenek, azok sokkal kiegyensúlyozottabbak. Volt már olyan álmod, ami többször is megismétlődött? A visszatérő álmok általában egy meg nem oldott problémáról árulkodnak, és addig nem tűnnek el, amíg nincsenek feldolgozva. Rosszat nyílván senki sem szeret álmodni, mégis előfordul, hogy rémálmaink vannak, ez lehet egy krimitől vagy horrorfilmtől is, de ha rendszeressé válik, akkor érdemes szakemberhez fordulni, mert utalhat mentális problémára is.
Vannak olyan álmaink is, amelyek rámutatnak bizonyos dolgokra. Napközben van, hogy elsiklunk lényeges történések felett, majd álmunkban újra átéljük, és észreveszünk olyan mozzanatot, amit figyelmen kívül hagytunk, vagy amin sokat törtük magunkat, álmunkban jövünk rá a megoldásra.

Olykor előfordulhat, hogy megálmodunk valamit előre, azonban az átlagembereknél nem ez a jellemző. Ettől függetlenül ne hanyagoljuk el álmainkat, mivel a tudatalattink azon keresztül üzen, próbáljuk megfejteni jelentésüket, segít jobban megismerni önmagunkat.

 

Oldalak

Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...