Lifestyle

Gelencsér Timi és Iszak Eszti nehéz döntés előtt állnak - a második castinggal folytatódott a 2022-es Miss Balaton

A Miss Balaton második castingja után 24 lány izgulhat a továbbjutásért. A koronáért versengő szépségek nemcsak a casting zsűri előtt mutatkozhattak be, de táplálkozási tanácsokat is kaptak egy dietetikustól, és egy fotózáson is részt vettek. Sorsuk többek között Iszak Eszti és Gelencsér Timi kezében van.

A döntőbe jutás a tét

Több száz lány jelentkezett az idei Miss Balatonra, az első casting-napon 72 lánynak volt lehetősége bemutatkozni, július 11-én pedig 24 fiatal szépség kapott újabb lehetőséget, hogy meggyőzze a casting zsűrit. A lányoknak nem csak külsejükkel kellett bizonyítani, az interjúk alkalmával arról is megbizonyosodtak a szervezők, hogy mennyire jártasak a közéleti és műveltségi témákban. A tét nem kicsi: a győztes egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment szerződéssel lesz gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet a verseny 2023-as naptárjának fotózására, ahol a Miss Balaton-család korábbi felfedezettjei körében fejlődhet tovább szakmailag.

Gelencsér Timi idén először tagja a casting zsűrinek. „Azt hittem, hogy könnyebb dolgunk lesz, mert a második fordulóban sokkal kevesebb lány közül kell választanunk, viszont itt már sokkal nagyobb, a döntőbe jutás a tét. Engem nagyon megfog a személyiség, ha valaki kedves és értelmes, az nagyon sokat ad a szépséghez. Megküzdöttem a pontok adásával, nagyon sokszor átgondoltam, remélem, hogy jól döntöttem” – mondta Timi.

Fotó: Molnár Karesz

"A tájékozottság is lényeges a természetes szépség mellett"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A casting zsűri másik tagja, Iszak Eszti kiemelte, hogy ez az az alkalom, amikor még jobban megismerhetik a lányokat, már árnyaltabb képet kapnak, mint az első válogatón. Aki innen továbbjut, az már biztosan ott lesz a kifutón a verseny augusztus 13-i végső megmérettetésén. „Én azt tanácsolom a döntősöknek, hogy a következő hónapban kiemelten figyeljenek az egészséges táplálkozásra, sportoljanak, így még tónusosabbak lehetnek. Fontos, hogy kövessék a napi híreket is, hiszen a tájékozottág is lényeges a természetes szépség mellett” – foglalta össze Eszti.

A Miss Balaton következő állomása a július végi fotótábor, ahol már a 12 döntős lány bizonyíthat. A döntősök listája néhány napon belül elérhető a Miss Balaton Instagram-oldalán.

Fotó: Molnár Karesz

Az ifjú influenszer hamarosan nyaralni megy, de már most hangolódik a vérpezsdítő utazásra - a kamera előtt vetkőzött bikinire, hogy bebizonyítsa: ebben a strandszezonban is mindenkit az ujja köré csavar majd lélegzetelállító alakjával.

Leadfotó: Molnár Karesz

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.