Lifestyle

Gyomorforgató szörnyűségre bukkant vőlegénye számítógépén, azonnal lefújta az esküvőt a nő

Pedig már csak három hónap volt hátra a nagy eseményig, a Maria nevű menyasszonyt mégis letaglózta a felfedezése, és bölcsebbnek látta, ha inkább meghátrál.

Amikor még az ismeretlen is jobb választás

Manapság kockázatos vállalkozásnak számít örök hűséget fogadni egy másik embernek. Némi malíciával akár azt is mondhatnánk, hogy ma az emberek egy jelentős része a leendő exével köti össze az életét. Azonban bármennyire is cinikusnak tűnhet ez a sommás megállapítás, sajnos nagyon is van valóságalapja. Sokan ájult szerelemben rohannak az oltár elé, aztán egy-két év elteltével szomorúan ébrednek rá, hogy egy olyan emberre pocsékolták nemes érzelmeiket, energiáikat és idejüket, aki cseppet sem szolgált rá erre az áldozatra. Ezért is szerencsésebb eset, amikor még az esküvő előtt döbben rá az ember fia vagy lánya, hogy bizony nem a megfelelő partner akadt a horgára. Ha még időben realizálod ezt, nem is történhet nagy baj: még bőven van időd visszatérni a kétesélyes ismerkedések és párkapcsolatok kusza erdejébe. Hiszen ilyen esetekben még a - legalább némi egzotikummal, na meg kalandokkal kecsegtető - ismeretlen is jobb választás, mint a biztos szenvedés.

Legújabb igaz történetünk hősnője az élő példa rá, hogy még akkor is ki lehet hátrálni egy eleve kudarcra ítélt szerelemből, ha az esküvő már a küszöbőn áll. Egy Maria nevű TikTok-felhasználó ugyanis tényleg a nagy esemény előszobájában ébredt rá, hogy egy minden tekintetben alávaló férfiemberrel akart összeházasodni. A sors kegyes volt Mariához: időben vette észre, hogy óriási a gond, s így még ki tudott hátrálni a frigyből, mielőtt túl késő lett volna.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, jön a teljes sztori!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...