Megvan a válasz arra, miért utálod magadat a fotókon!

Egy régi evolúciós hatás dolgozik bennünk
Talán a válasz arra, hogy miért utálod az önarcképedet egy régi evolúciós okban keresendő, amit mere-exposure effectnek (egyszerű expozíciós hatásnak/az ismerősség elvének) neveznek. Ez úgy működik, hogy minél nagyobb a kitettsége valaminek, minél többet látjuk, találkozunk vele, és válik egyre ismerőssé, annál jobban vonzódunk hozzá. Igen, ez lehet egy látvány, élmény, íz, illat vagy éppen környezeti hatás. Mivel evolúciós szempontból az a biztonságos és hasznos, ha a potenciálisan veszélyes, ismeretlen dolgot távolságtartóan kezeljük és szemléljük. Viszont, ha egyre többet látjuk, esetleg érintkezünk vele, azáltal bebizonyosodik, hogy nem jelent veszélyt és megbarátkozunk vele, majd pozitív érzelmeket alakítunk ki az irányába.
Ez érvényes azokra a számokra, amiket sokat hallasz a rádióban és eleinte nem kedvelsz, majd mégis a kedvenceid lesznek. Vagy amikor sokadjára látod ugyanazt a reklámot a különböző médiafelületeken, - esetleg ajánlják csoportokban – elgondolkodsz azon, hogy csakugyan jó lehet. Sőt, a film is, ami esetleg elsőre nem tetszett, másodszorra már azért lehet pozitívabb véleményed róla, mert „ismerős” lesz számodra.
De ez a jelenség olyankor is igaznak bizonyul, amikor kiborulunk vagy felkavarodik a lelkivilágunk azért, mert egy hozzánk közel álló személy hosszú évek után egyik napról a másikra megváltoztat valamit a külsején. Az arcunk sem képez kivételt, amit ugye jól ismerünk a tükörnek köszönhetően, mégis egy fényképen visszanézve idegennek, taszítónak tűnhet.
Maradt még egy lehetséges magyarázat arra, hogy miért nem szívleljük az önarcképünket a fotókon, mert olyan arcképet mutatnak be, amely számunkra kevésbé ismert. A kutatók rámutattak arra, hogy az egyének inkább a tükörképeiket ábrázoló fényképeket részesítik előnyben.
























