A japán Vaslady lett a szigetország első női miniszterelnöke

Nemrégiben megválasztották Japán első női miniszterelnökét, méghozzá a jelenleg is kormányzó Liberális Demokrata Párt feje, Takaicsi Szanae személyében.
Pár hete bizonytalanná vált a pozíciója, most mégis ő lett a miniszterelnök
Annak dacára is Takaicsi Szanaét, a kormányzó Liberális Demokrata Párt vezetőjét választották meg Japán miniszterelnökének, hogy bizonytalanná vált a pozíciója pár hete, amikor megvonta tőle a támogatását a Komeito nevű párt, majd azután nem sokkal fel is bomlott a kormánykoalíció. Akkor elhalasztották a szavazást az új kormányfőről, amit végül október 21-én tartottak meg.
Takaicsi Szanaét a parlament alsóháza választotta meg, és még a felsőházban is szavaznak róla, de ezt a helyi politikában már formalitásként kezelik - írja az MTI.
A 64 éves Takaicsi az első nő Japán miniszterelnöki posztján. A 465 tagú testületben 237 igen szavazatot szerzett, míg ellenfele, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Japán Alkotmányos Demokratikus Párt (CDPJ) színeiben induló Noda Joskikoko 149-et.
Az új kormányfő megválasztásával lezárult az előző miniszterelnök, Isiba Sigeru szeptemberi lemondása óta húzódó belpolitikai bizonytalanság.
Az új kormányfő korábban számos alkalommal kifejezésre juttatta, mennyire inspirálónak tartja az újabban magánéleti titkai miatt a címlapokra kerülő Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök jellemét és nézeteit, amihez „női melegség” társult. Egyáltalán nem véletlen, hogy röviddel Thatcher halála előtt személyesen is találkozott a Vaslady-vel 2013-ban. Thatcherhez hasonlóan most ő is az országa első női miniszterelnöke lett.




























