Lifestyle

Meghalt Móricz Zsigmond fogadott fia, Imre

Az egyik legnagyobb magyar író fia 85 éves volt.

Örökbe fogadott gyereke volt

Életének 86 évében tegnap meghalt dr. Móricz Imre mérnök, Móricz Zsigmond fia. Bár nem vérszerinti, „csak” fogadott fia volt az írónak, valódi apa-fia kapcsolat volt közöttük. Az, hogy Móricz Imre biológiai apja ki volt, ténylegesen sosem derült ki. Menhelyi gyerekből lett két diplomás, nyelveket beszélő, alkotó ember. Hétéves volt, amikor Móricz Zsigmond meghalt, de egész életében vallotta, hogy kitartását, hitét, világlátását apjának köszönhette - osztotta meg követőivel a szomorú hírt Nyáry Krisztián író.

Az író fiában soha fel sem merült, hogy ezzel a névvel ő maga is író legyen, ehelyett gépészmérnökként kezdett el dolgozni: „Két diplomát, több nyelvvizsgát, majd doktorátust is szerzett. Később, a 70-es években ENSZ-ösztöndíjjal Nyugat-Németországban dolgozott vízierőművek tervezésén, majd egyike lett az első magyar mérnököknek, akik számítógépet használtak a munkához, később Finnországban tervezett erőműveket” - idézi korábbi interjújában elhangzó szavait a 24.hu.

Leadfotó és fotó: RTL Klub

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...