Marilyn Monroe a gyermekkori bántalmazás ellenére is szerette az anyját - ritka tragikusan végződött a viszonyuk

Marilyn a karrierje érdekében tagadta le az anyját
1946-ban Gladys feleségül ment egy John Stewart Eley nevű férfihoz, akinek titokban volt egy másik felesége és családja Idahóban. Taraborrelli szerint Monroe megpróbálta figyelmeztetni édesanyját férje második családjára, de az nem hitt neki, és azt gondolta, így akar rajta bosszút állni a gyerekkoráért. „Ennyire utál engem [Norma Jeane]” – mondta Gladys állítólag Grace McKee-nek, elmesélte mit mondott neki a lánya – „Bármit megtesz, hogy tönkretegye az életemet, mert még mindig azt hiszi, hogy én tettem tönkre az övét."
Időközben Marilynnek sikerült befutnia, és mivel egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a stúdió PR-csapata azon dolgozott, hogy elrejtse zűrös múltját. Utasították a színésznőt: találjon ki egy hamis történetet a szüleiről, amelyben meghaltak, ő pedig árván maradt. Monroe egyetértett ezzel, és ritkán beszélt anyjáról.
Gladyst viszont 1953-ban bevitték a Rockhaven Szanatóriumba. Mindjárt szárnyra is kapott a pletyka, miszerint a szexszimbólum anyja még él, és egy Los Angelesen kívüli Eagle Rock-i idősek otthonában van. Zavaros kapcsolatuk ellenére édesanyja büszkén mondta az idősek otthonában, hogy a híres színésznő az ő lánya, de senki sem hitt neki. Mikor megjelent Monroe múltjának igaz története, újabb idegösszeomlást kapott, és onnantól kezdve könyörgött a lányának, hogy vigye ki. Állítólag Marilyn egyszer meglátogatta az anyját, de szörnyen felzaklatta a találkozás.
Traumás gyermekkora ellenére Monroe még akkor is fenntartotta a kapcsolatot az anyjával, amikor a bolygó egyik legismertebb arcává vált, havonta segélyt küldött neki, és kapcsolatban maradt vele az 1962 augusztusában bekövetkezett tragikus haláláig.
Egy évvel a lánya halála után Gladys megszökött Rockhavenből. Leereszkedett a földre egy kötéllel, amelyet két egyenruhából készített. Egy nappal később egy templomban találták meg. Azt mondta a rendőröknek: elszökött, hogy gyakorolja hitét, de visszavitték Rockhavenbe. Végül 1984-ben meghalt szívelégtelenségben.
Marilyn Monroe különös szokást választott ahhoz, hogy megőrizze homokóra alakját és megfelelő tápanyaghoz jusson már a nap első étkezésekor.


























