Lifestyle

Újabb követendő magyar példa: Újszülöttektől zöldül a város Szobon

A példa mutató szokást több városban is érdemes lenne követni.

Tisztább levegő, egészségesebb élet

Már 15 éve tart az a rendkívül pozitív szokás a Pest megyei Szob településen, ahol minden nyáron új fákat ültetnek azoknak a gyerekeknek, akik az elmúlt egy évben születtek. Így a városban egyre több és több fa áll, a közösség egyre zöldebb lesz, a levegő pedig tisztább - írja a Szeretlek Magyarország. A mostmár egyre híresebbé vált kezdeményezésről a Facebookon írt a település egyik volt lakosa, akkor arrül írt, hogy a fák ültetéséhez még egy kis ünnepség is jár, hogy melyik gyermeké a fa, azt pedig színes szalagokkal jelzik, amit a fára kötnek, amin a gyermek neve és aszületésének évszáma látható. A lakos azt is kifejtette, hogy a mára már hagyományá vált ünnepség nemcsak a közösséget építi, de a környezetre is megannyi pozitív hatással van, többek között a klímaváltozásra is. A bejegyzést már 10 ezren megosztották, a szokás pedig már átterjedt más falukra és városokra is. "Szerintem ez egy szuper kezdeményezés. Egyrészt közösséget épít, másrészt egyre több fa lesz Szobon, aminek a jótékony hatása mind a környezetre, mind az emberek pszichés jóllétére köztudott. Tök jó lenne, ha minél több helyen lenne ilyen, vagy hasonló, legelsősorban természetesen a klímaváltozás miatt. Ahol fa van és nem beton, bizonyítottan alacsonyabb a hőmérséklet és jobb a levegő. De nem csak ezért. A fa jó. A fa szép. A fa megnyugtat. Árnyékot ad, és energiával tölt fel. Kell ezt még tovább bizonygatni? Ültessetek fákat!" - írta a lakos a Facebook poszthoz. Reméljük, hogy a szokás még tovább terjed majd a magyar városok közt, sőt, esetleg más országokba is eljut ennek a nagyszerű hagyománynak a híre.

Leadfotó:123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.