Több biztosító – az Allianz, az Alfa, a Union és a Colonnade – jelezte csatlakozását csütörtökön ahhoz az önkéntes vállaláshoz, hogy egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat – írja az MTI.
A 2024 végi szinten rögzítik a biztosítási díjakat
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az elmúlt hetekben már egyeztetett a biztosítók képviselőivel arról, hogy vállaljanak önként hasonló díjkorlátozást, mint amit a bankok a bankszámláknál, illetve a telekommunikációs cégek tettek. Ezeknél a nemzetgazdasági miniszternek sikerült elérni, hogy ne vezessék be vagy vonják vissza az idei inflációkövető díjemelésüket, s ezt a díjszintet tartsák 2026 közepéig.
Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Miután a lakásbiztosítókkal való tárgyalást nem tartotta sikeresnek, Nagy Márton bejelentette, hogy a biztosítási díjaknak a 2024 végi szinten való rögzítéséről tárgyal a kormány, miközben a szerződésekben lévő biztosítási összegek emelkednének.

Az Allianz Hungária Zrt. közleménye szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérésével összhangban a társaság vállalja, hogy:
a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződéseknél a díj – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet;
Valamint azt is, hogy a meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díját a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem emelik a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egyéves periódusban;
ugyanakkor az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. A fenti árkorlátozást az Allianz 6 százalékot meg nem haladó éves fogyasztói árindex esetén vállalja.
Kattints a további képekért!
Leadfotó: 123rf