Mádai Vivien lett az Elle új főszerkesztője

Megújult szerkesztőséggel működik tovább a magyar Elle magazin. A csapat egy igazán különleges címlappal debütál.

Mádai Vivien új szerepben

Öt év után távozott a TV2-től a magyar médiában egy évtizede jelen lévő, influenszerként is sikeres Mádiai Vivien, akivel a Mokka állandó műsorvezetőjeként találkozhattak leggyakrabban a tévénézők, de a Ninja Warrior és a Nicsak, ki vagyok? című műsorok házigazdájaként is feltűnt a csatorna képernyőjén. Most kiderült, hogy milyen izgalmas kihívás miatt döntött a váltás mellett. Ő lett a magyarországi Elle magazin új főszerkesztője és hazai nagykövete – írta meg a Média1.

Liptai Lívia korábbi főszerkesztő és Patakfalvi Dóra főszerkesztő-helyettes távozása után több újságíró is búcsúzott a magazintól, így a legújabb lapszámot egy új, megváltozott összetételű szerkesztőség készítette el. Ennek címlapján Keleti Ágnes, 101 esztendős sportikon szerepel. Mint közölték, az ötszörös olimpiai bajnok tornászt nem a kora, inkább életének izgalmas, fordulatos és gyakran komoly kihívásokkal teli története miatt választották az életet ünneplő lapszám címlapjához. Idézik is Keleti Ágnest: „A kornak nincsen nagy szerepe, egy a fontos, a szeretet.

Az Elle magazin a bátorság és a szókimondás szimbóluma a hazai nyomtatott sajtó piacán. A társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem, a nők jogainak védelme és a sztereotípiák ledöntése – csak néhány a lap legfontosabb értékeiből, amelyeket tovább vinni hatalmas feladat és megtiszteltetés. Keleti Ágnes 101 évébe sűrített rendkívüli élettörténete, kitartása, bátorsága és rendíthetetlen életszeretete ugyanazokat az értékeket képviseli, amiket az Elle márka is magáénak vall. A címlapfotózáson fiatalokat megszégyenítő könnyedséggel, vidámsággal és stílusérzékkel bizonyította be, hogy a kor tényleg csak egy szám” – nyilatkozta Mádai Vivien, aki az elmúlt tíz évben újságíróként, szerkesztőként és online tartalomgyártóként egyaránt jelentős sikereket tudhat magáénak. Eddigi pályafutása során több társadalmi kampányt is indított, illetve vállalt bennük aktív közreműködést, amelyek elsősorban a nőket érintő problémákra hívták fel a figyelmet.

A francia jogtulajdonos, a Lagardère Group számára fontos szempont volt a főszerkesztő kiválasztásánál, hogy személyes értékrendje, ízlése és társadalmi szerepvállalása összhangban legyen a nemzetközi Elle értékrendjével. A kiadó közölte: biztos benne, hogy Mádai Vivien hitelesen képviseli majd Magyarországon az immár 77 éves francia márka értékeit, kiterjesztve azokat további platformokra. A nyomtatott magazinon túl a későbbiekben ugyanis az online megjelenésekért és a márkakiterjesztésekért is ő felel majd.

A hétvége folyamán többen tiltakoztak a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén. Egy félmeztelen nő az ukrajnai háború során elkövetett szexuális erőszak ellen tiltakozott, egy feminista csoport pedig a családon belüli erőszak áldozatainak magas számára hívta fel a figyelmet.

Leadfotó: instagram.com/ellehungary

Oldalak