Lifestyle

Szabó Simon díjat nyert Cannes-ban

Szabó Simon és Daoud Dániel filmterve, a Marad az űr nyerte el a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyvnek járó Krzysztof Kieslowski-díjat, amelyet a 75. cannes-i fesztiválon adtak át.

Magyar siker a cannes-i filmfesztiválon

A magyar alkotók kedd este vették át a tízezer euró pénzjutalommal járó díjat, amelyet a varsói székhelyű Független Filmalapítvány ítélt oda. Az Európai Unió által is támogatott Script East nevű forgatókönyv-fejlesztő kurzusban 11 kelet-európai forgatókönyvíró előzetes pályázat alapján vett részt több hónapon át, amelynek utolsó helyszíne Cannes-ban volt: a fiatal filmesek producerekkel, rendezőkkel és forgatókönyvírókkal konzultálhattak terveikről.

A Marad az űr címmel Szabó Simon rendező ötletéből született forgatókönyv, Daoud Dániel forgatókönyvíró közreműködésével. A film a Proton Cinema gyártásában készül.

Az alkotók elmondása szerint a történet főhőse két 10 éves kisfiú, a visszahúzódó Dávid, aki szüleivel városról-városra költözik és Benji, akit osztálytársai különcsége miatt rendszeresen bántalmaznak. A két fiút Benji különleges titka hozza közel egymáshoz, ő lesz a világ első gyermek űrhajósa, egy titkos exobolygóra induló expedícióra készül. Benji felajánlja Dávidnak, hogy elutazhat vele a Lantow B exobolygóra, együtt kell megépíteniük az űrhajókat. Dávid eleinte szkeptikus, hihetetlennek találja két gyerek űrutazását, de minél közelebb kerülnek a célhoz, annál erősebbé válik a hite a különleges kalandban. Egy váratlan fordulat azonban elbizonytalanítja, kiderül, hogy Benji halálos beteg, az űrprogramot édesanyja találta ki, hogy megkönnyítse fia utolsó éveit. Dávid elárulva érzi magát, de aztán rájön, hogy Benji volt az első ember az életében, aki egyenrangú társként kezelte, elhatározza, hogy elindítja Benjit a Lantow B-re.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Második alkalommal nyerte el a díjat magyar filmterv, 2008-ban Fliegauf Benedek Womb című forgatókönyve volt a díjazott.

Megújult szerkesztőséggel működik tovább a magyar Elle magazin. A csapat egy igazán különleges címlappal debütál.

Leadfotó: facebook.com/realszabosimon

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...