Egyik gyermek sem maga választotta a másságot - Légrádi Gergellyel, a Falaink című regény írójával beszélgettünk

Március 4-én mutatták be Légrádi Gergely legújabb, Falaink című regényét a Katona József Színházban, mely egy nagyon fontos témát, a másság megélését tárja az olvasók elé.

„Senki sem önszántából más, mint a többiek”

Légrádi Gergely munkássága több szempontból is meghatározó a kortárs irodalmat tekintve, írói tevékenysége mellett Gergely ügyvéd, választóbíró, egyetemi oktató és az eSzínház vezetője is egyben. Legújabb regénye, a Falaink című kötet a napokban jelent meg, központi témája pedig a másság megélése, melyet az író az emberi viszonyrendszerek tükrében ábrázol. Új könyvéről, írói tevékenységéről és a könyvben feszegetett társadalmi szintű problémáról beszélgettünk Gergellyel.

Úgy általában véve erősen foglalkoztat a másság, a másságnak a megélése. Másság alatt azt értem, hogyha valaki – legyen bármilyen életkorban - másként reagál a világra. Furcsának tűnnek a reakciói, a csendjeik, a válaszaik, nem ritkán introvertált személyekről van szó. Ezeknek az embereknek tipikusan magas az érzelmi intelligenciája, és azért, mert mások, mint amit normálisnak hiszünk, számtalan speciális képességük van, nagyon sok dologban sokkal több talentumuk van, mint az átlagnak.

A Falaink című regény egy csonka család képét festi elénk, az író viszont nem mindennapi narratív eszközt választott, a történetet ugyanis az ADHD-s tüneteket mutató kisfiú és az édesanyja belső monológján keresztül ismerjük meg. Szintén érdekessége a történetnek, hogy puzzle-szerűen tárulnak fel előttünk a különböző részletek, traumák, vágyak és miértek, melyek igencsak mélyen elgondolkodtatnak bennünket életünk azon helyzeteiről, amiket észre sem vettünk, melyektől elfordítottuk a fejünket, vagy éppen amelyek hatására úgy viselkedtünk, ahogy azt a környezetünk elvárta tőlünk. Sajnos napjainkban nagyon gyakori forgatókönyv, hogy az édesapa azért hagyja el a családot, mert a gyermek nem „normális”, ahogy viszont arra Gergely regénye is rámutat, egyik gyermek sem maga választotta a másságot.

Foglalkoztat ezeknek az embereknek a valóságérzékelése, például abból a szempontból, hogy mennyire más, mint amit az átlag normálisnak gondol. Ők hogyan látják a mi „normálisnak” mondott vacak világunkat, és mi miképpen látjuk őket. Ezt szoktam, ha úgy tetszik a valóságérzékelésünk relativitásaként jellemezni. Hiszen tulajdonképpen nem is kell másnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a legtöbb félértés, kommunikációs probléma, csalódás, meg nem értettség, félreértés, és folytathatnám, abból ered, hogy az adott dolgot másképpen látjuk, aztán másképpen dolgozzuk föl, másképpen emlékszünk rá, és így mindenkinek kialakul a saját maga mozija és világa. Ezt a képet tudja még jobban megbolondítani, és még kevésbé érthetővé tenni az, hogyha az egyik fél, más, mint a nagy átlag.

Az általános másság iránti érdeklődése mellett Gergelynek egy személyesebb jellegű élménye is fűződik a Falaink című regény megalkotásához.

Elvetődtem egy kisebb tanulócsoport szülőértekezletére(az egyik gyermekem járt akkoriban oda), és ott meséltek egy olyan gyerekről, aki más volt, mint a többiek, de nem feltétlenül helyezkedett el a mentális kórképek térképén. Nagyon megfogott ennek a kisfiúnak a csak pár szóban elmondott története, én ezt a kisfiút nem ismertem, azóta sem láttam. Tartózkodtam is attól, hogy ezt a kisfiút megismerjem, azt akartam, hogy én teremtsem meg őt ízig-vérig, már csak azért is, mert nem én akartam megszólalni rajta keresztül a regényben, hanem szeretettem volna, ha ő, az általam teremtett gyermek szólal meg a történetben. Visszatérve a szülőire, azon vettem észre magamat, hogy én már rég nem arra figyelek, ami ott zajlik, hanem erről a kisfiúról gondolkodom: milyen ő, miért lett ilyenné, hogy látja a külvilágot és őt hogyan látják a barátai, a saját anyja.

Különös lehet megfigyelni, vajon mennyit is változott a másság érzékelése és elfogadása az eltelt évtizedek során. Gergely a 80-as években nőtt fel, amikor valószínűleg még kevésbé voltak ismertek a különböző, gyermekeknél jelentkező viselkedésbeli problémák, ezért könnyebben fogták a gyermekek problémáit a rossz nevelésre ahelyett, hogy pszichológiai mélységeiben vizsgálták volna a viselkedést. Kérdés viszont, hogy mennyit tudott ez változni az évek alatt és manapság mennyire fordulnak érdeklődéssel, elfogadással az emberek a bárminemű másság témaköre felé.

Fontos tudni, hogy mindezt én egy fővárosi, urbánus szituációból látom, a kulturális miliő izgalmas közepéből. Nekem az az érzésem, hogy sokkal tudatosabban és megértőbben kezeljük ezeket a helyzeteket, mint amikor én voltam általános iskolás a 80-as években. Egyúttal rögtön ott van a kérdőjel a fejemben, hogy vajon én alkalmas vagyok-e reprezentatív mintavételre, tehát ugyanezt mondaná-e egy éppen most 15 éves, nagykanizsai gimibe járó kislány is? Nekem az az érzésem, hogy többet tudunk azokról a problémákról, amelyek miatt tízből, szerintem két vagy három gyermek nem úgy performál, mint a többi, nem úgy viselkedik, mint az átlag. Talán többet tudunk már a családon belüli erőszak létéről, és következményeiről. Talán most már több olyan jelzőrendszer van a kisebb-nagyobb közösségekben, intézményekben , amelyek ha jól működnek, akkor megszólal a csengő és segítő mechanizmusok lépnek életbe. Talán már jobban tudunk rájuk vigyázni. Bár meg kell hagyni, aggasztó híreket hallok arról, hogy hány olyan szakpedagógus van a rendszerben, akik ilyen fejlesztésre szoruló, vagy fejlesztésen már részben átesett gyerekek mellé bizony kellenének. Úgyhogy összességében bizakodom, amikor azt mondom, hogy többet tudunk róluk, többet tudunk a jelenségről, következésképpen fokozottabb figyelem övezi úgy az érintetteket, mint a helyzetet.

Az író által választott narratív eszköz szintén kiemelendő, a két belső monológon keresztül kibontakozó történet egyedi és különleges árnyalatot ad a regénynek. Olvasás közben eleinte aggódtam, nehogy eltévedjek a két szólam között, az édesanya és a kisfiú jellegzetes stílusa és magával ragadó gondolatvilága viszont olyan tiszta képet fest a két szereplőről, hogy már néhány oldal elolvasása után magába szippantja az olvasót, az eltévedés lehetősége pedig teljesen megszűnik. Érdekes kérdés viszont, hogy Gergely férfiként és édesapaként hogyan tudott belehelyezkedni egy gyermekét egyedül nevelő édesanya helyzetébe.

Egyrészt piszok izgalmas megszólalni nőként, és megszólalni kisgyerekként. Nagyon szeretek olyan szituációkba keveredni, amelyek nekem is kihívást jelentenek. Gondolkodás nélkül adta magát, hogy ezt a kisfiút nem egy apa neveli, hanem csonka családban egy anya. Valamilyen szinten ez lenyomata a mai társadalomnak , meg aztán az apahiányt jobban el tudtam képzelni ebben a helyzetben, mint az anyahiányt. Másrészt, túl könnyű választásnak tűnt volna, hogy férfiként és apaként nyúlok a helyzethez. Az, hogy egy anya hogyan reagál bizonyos helyzetekben, akár hogyan gondol a szexre, miképpen gondol az illatokra, hogyan viszonyul a fiához, izgalmas kihívást, koncentrációt, de mindenféleképpen hatalmas játéklehetőséget biztosított számomra.

A regényt még kézirati formában előolvasók 90%-a egyébként nő volt, ezért Gergely különösen kíváncsi volt arra, vajon elképzelései megközelítik-e a valódi női gondolatvilágot, a visszajelzések viszont egyértelműen arra utaltak, hogy bizony igen. Sokan azt kérdezték, „Gergő, ezt te honnan tudod?” és bár az író sem sejti pontosan, honnan tudja, mindenesetre így képzeli el. Ez az óriási kihívást és tétet jelentő részlete a könyvnek sok egyéb más mellett valóban kimagaslóan helytáll.

Szintén fontos megemlíteni, hogy a Falaink című könyv egy társadalmi szintű probléma irodalmi feldolgozása, valójában viszont nem tekintendő bármiféle kórkép kezeléséhez szükséges útmutatásnak. Gergely művei leginkább az emberi viszonyrendszerek és az emberi érzelemvilág mélységeinek bemutatását, semmint egy társadalmi probléma potenciális megoldásának megtalálását tűzik ki célul.

Én kifejezetten nem szándékoztam egyetlen egy „kórképnek” sem megfeleltetni azokat az esetleges helyzeteket, amelyekben ez a kisgyerek éli az életét. Sokkal általánosabban gondolom azt, hogy legyünk sokkal türelmesebbek, figyelmesebbek, és megértőbbek a másikkal szemben, teljesen mindegy, hogy a másiknak van-e baja, vagy nincs. Ha az a másik velünk szemben nem olyan, mint mi vagyunk, vagy nem úgy viselkedik, ahogy azt mi elvárjuk tőle, a legtöbb esetben nem azért történik, mert a másik önszántából ilyen. Nem azért csinálja, hogy minket idegesítsen vagy teszteljen. Sokkal inkább akarva-akaratlanul nyomós oka van, hogy úgy viselkedjen, ahogy, ami a legtöbb esetben nem esik egybe azzal, amit mi elvárnánk tőle.

Gergely regényeiben rendszerint olyan témákkal foglalkozik, amelyek őt nem hagyják nyugodni, emellett viszont úgy véli, íróként óhatatlan, hogy a személyesség is beemelődjön a történetekbe. Munkássága mellett Gergely háromgyermekes édesapa is, gyermekei ráadásul a kamaszkorban járnak éppen, ezért nem meglepő, hogy a szülő-gyermek viszonyrendszerek elképesztő mélységekben jelennek meg regényében.

Nekem kell, azt hiszem, többet alkalmazkodom ebben az időszakban, mert a kamaszodás szükséges velejárója a fejlődésnek, hiszen ez a leválásnak, a kamaszkori önmagunk definiálásának a folyamata. Úgy tűnik, nekik se könnyű, hullámzó időszak ez, jó részben hormongenerálta folyamat. Nekem szülőként másért és máshogyan nehéz, akinek közben a hormonjai azt hiszem, már nem változnak, bár ki tudja… Alapvetően a hangsúlyok bántóak, a mufurcság nehezen elviselhető, az, hogy nem nagyon lehet velük értelmesen kommunikálni, hogy ilyenkor nem az én társaságomat keresik. Bízom abban, hogy az alapértékek, amelyeket magukba szívtak, és természetesen a szeretet, és a bizalom mindenen át fog minket segíteni, és nagyon jókat nevetünk majd egyszer azokon, amik ezekben az években történtek.

A szeretet és a bizalom különösen fontos kulcsszó Gergely szerint, aki úgy véli, a regényében felvázolt szituációhoz hasonló helyzetekben is alapvető szerepet játszik ez a két fogalom. Sajnos gyakori eset, hogy a gyermek mássága a szülők kapcsolatát, házasságát is negatívan befolyásolja, az édesapa és az édesanya könnyen eltávolodhatnak egymástól, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hogyan is kellene egy ilyen helyzetben helyesen cselekedni, hogyan tudjuk kezelni a szituációt.

Én nem vagyok se pszichológus, se pszichiáter, de még családterápiauta sem, mégis, gondolkodó, figyelő és szorongó emberként azt gondolom, hogy kommunikációval, tisztelettel és szeretettel kell keresni a megoldást. Ezek bár közhelyek, de nem megy másképpen. És miért kell mindegyik hozzá? Beszélni kell róla, tehát fel kell hozni a tudatos szintjére, és ki kell tenni az asztalra. Azért kell hozzá tisztelet, mert meg kell értenünk és el kell fogadnunk minden szituációban a másikat. Azt is, aki valamilyen helyzetet nem tud elviselni, amivel esetleg nem tud együtt élni, ami esetleg sérti az integritását. És szeretet szükséges hozzá, mert enélkül nincs elfogadás. De ha bármelyik ebből a hármas kombinációból, hiányzik, akkor ott döccenni fog a folyamat. És attól tartok, hogy ahhoz, hogy a mai, gyors, felszínes, sokszor akár anyagi nehézségekkel terhelt életben mind a három összetevőt folyamatosan gyakorolni tudjuk, ahhoz nagyon nagy szerencse kell, sok stabil alapérték, és valamiféle erős vágy arra, hogy az adott helyzetet a másik bevonásával együtt meg akarjuk oldani. És még valami: negyedik „elemként” kell hozzá még bizalom is. Bízni kell abban, hogy ha én figyelek, ha én tisztelek, ha én szeretek, akkor ezt vissza is fogom kapni.

A regény elolvasása egészen biztos, hogy mély nyomot hagy bennünk, több fontos témával kapcsolatban gondolkodásra késztet bennünket. Bár Gergely nem szeret tudatosan üzeneteket terjeszteni történetein keresztül, mégis van néhány mindennapi életünkben kulcsfontosságú szerepet játszó gondolat, melyet magunkkal vihetünk a Falaink című regény elolvasását követően.

Ha az olvasó a Falaink elolvasása közben és után máshogy fog szólni a számára fontos emberekhez, esetleg újraértékel bizonyos történeteket az életében, és ezzel a kommunikáció, szeretet, tisztelet, bizalom négyesét gyakorlottabban és ügyesebben fogja alkalmazni, akkor egy kicsit máris jobbá tettük ezt a vacak világot.

Dr. Virág-Tulassay Eszter nem mindennapi szakmát tudhat magáénak, immár harmadik éve dolgozik a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján szakorvosjelöltként.

Leadfotó: Rácz Gabi

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Ha téged is gyötör az álmatlanság, vesd be az alábbi trükköket.
Lifestyle
A Halak családi gondjai megoldódhatna vagy rosszabbra fordulhatnak. Napi horoszkóp.
Sztárok
Lucy Hale neve hallatán sokaknak azonnal a szépség, a tehetség és a stílus jut eszébe. Az amerikai színésznő és énekesnő, akit a legtöbben a Hazug Csajok Társasága című sorozat Aria Montgomery...