Lifestyle

Elképesztő intellektussal áldott meg a sors, ha ebben a csillagjegyben születtél

Vízöntő

Tehát a legintelligensebb csillagjegy magasan a Vízöntő. Legalábbis ezt állítják az asztrológusok. A Vízöntő ugyanis igazán analitikus személyiség, magas az IQ-ja és mindemelett jó a logikai képessége is. Azt hozzá kell tenni, hogy gyakran érzelmei vezérlik és hajlamos a csapongásra, de az esze az biztosan a helyén van. Hibája, hogy amit elkezd azt sokszor nem fejezni be. Az asztrológusok szerint, ha a Vízöntő felül tud kerekedni önmagán és elvégzi mindig azokat a feladatokat, vagy éppen véghezviszi azokat az ötleteket, amiket kitalált, akkor sokkal sikeresebb lesz mind a személyes- mind pedig a szakmai életben is. Született néhány tudományos kutatás is a témában, ugyanis a szakértők megnézték, hogy melyik hónapban születtek a valaha élt legokosabb emberek. Míg az asztrológusok szerint a Vízöntő rendelkezik a legmagasabb IQ-val, addig a statisztikák azt mutatják, hogy a Szűz és a Mérleg mindenkinél zseniálisabb. Te mit gondolsz?

Ha a mozgásszervrendszerről hallunk, először minden bizonnyal a boka, térd, csípő jut mindenkinek az eszébe. A gerinc ennek szerves része, melynek szakaszai fentről lefelé haladva a nyak, hát, derék, és a keresztcsont. A gerincünk görbületei, állapota, tartása, az egyes csigolyák egymáson való elhelyezkedése nagyon sok dolgot meghatároz. Befolyásolja például az egyes izmok rugalmasságát, tónusát, a kötőszövet feszülését, és a porckorongok helyzetét is. A test középpontjában az alsó szakasz, a derék, keresztcsont, és az ezzel ízesülő csípőcsont van, így különösen fontos, hogy ez a terület stabil maradjon, és természetesen fájdalommentes.

Leadfotó: 123RF.com Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.