“Mindenki azt hitte szerepben vagyok, pedig tényleg fuldokoltam” – a legdurvább filmes balesetek

A hollywoodi kasszasikert nem adják ingyen. Íme három világsztár története, akik nem kértek dublőrt, maguk vállalták a veszélyes jeleneteket, ezért kis híján az életükbe került a forgatás.

Bokatörés lett a vége

Ismert, hogy Tom Cruise nem szívesen bízza az akciójeleneteit dublőrökre, pláne a Mission: Impossible filmek esetében, melyekben nem csak színészként, de producerként is aktív. Pedig ezeknek a forgatása közben bőven akadnak veszélyes feladatok. A film hatodik részében van egy jelenet, amikor a főhősnek át kell ugrania az egyik tetőről a másikra, amit már egyébként többször megcsinált a színész. Ezúttal viszont hiba csúszott a kivitelezésbe és Tom nekicsapódott a másik ház falának. Cruise a baleset után néhány másodperccel megpróbált lábra állni és folytatni a jelenetet, de mivel eltört a bokája, ez nemvolt lehetséges. A színész két hónappal később épült fel teljesen a sérüléséből és ezután folytatódhatott a film forgatása, ami végül 2018-ban érkezett a mozikba.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!