Lifestyle

Ezért lett öngyilkos Abdul-Aziz, oszmán szultán

Abdul-Aziz 1830-ban született II. Mahmud fiaként. Apja halála után a trónt bátyja, I. Abdul-Medzsid örökölte, 1861-ben Abdul-Azizé lett a trón. Aziz nem követte az akkori oszmán hagyományt és nem ölette meg bátyja fiait.

Az oszmán nép nagy várakozásokkal volt Aziz felé, azonban ő ezeket nem teljesítette. Tanácsában és palotájában élesen szemben állt egymással az ó-török és a nyugathoz hajló új-török párt. Aziz kezéből szép lassan kicsúszott az irányítás, kormánya angol, majd orosz befolyás alá került. Ennek ellenére sem avatkozott bele ezekbe az ügyekbe, viszont eközben óriási adósságba verte az államot, ami inflációhoz vezetett.

Párizsi út

Aziz 1867-ben Párizsba utazott, azonban ez az út is csak még jobban megerősítette az államadósság helyzetét, hiába, hogy a népnek nagy elvárásai voltak a nyugati találkozóval kapcsolatban. Eközben belső feszültségek is kialakultak az államon belül a keresztények és a muszlimok között. Az adósságok kamatai egyre nőttek, amit az egyébként is rossz anyagi helyzetben álló kormány nem tudott fizetni.

Az 1868-as krétai, majd az 1875-ös boszniai és hercegovinai lázadás során még világosabbá vált, hogy a birodalom nagyon elgyengült.

Lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.