Lampionok, kismamák, népmesék és viharos széllökések a Szigeten

Kalandozásaink során olyan érdekes helyekre is eljutottunk, mint a Cöxpon Chill Garden, ahol a sátor nevéből adódóan chill out muzsikákkal nyugtatták a pihenni vágyók túlterhelt idegeit, a Mikszáth Gyógyszertár standja előtt pedig feltűnően hosszú sor állt, valószínűleg sokaknak hasogatott a feje…
Az étkezéssel sem volt semmi problémánk, a meglehetősen vicces nevű Orális Kielégülés nevű helyen vételeztünk magunkhoz némi óriáspalacsintát, de ha már a mókás nevű helyek kerültek szóba, meg kellett örökítenem a Nostromo nevű drinkbárt, ami számomra érthetetlen módon egy kalózhajót idézett meg, nem pedig a nevéből adódó teherszállító űrhajót A nyolcadik utas: a Halálból, de hát ennyi baj legyen.
Karkötők és gázálarcok
Sok más céghez és márkához hasonlóan a VAMP Design Center is képviseltette magát a Szigeten, ők többek között a Cruciani által gyártott gyönyörű karkötőket kínáltak, de belebotlottunk egy meglehetősen ijesztő jelmezeket, maszkokat és gázálarcokat áruló standba is, a Nescafe pirosan világító lampionja pedig bennünket is azonnal rabul ejtettek.
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Viharos széllökések
Este 11 felé közeledve már a saját bőrünkön kezdtük érezni a közeledő vihar és szél egyre erősebb hullámait, de aggodalomra semmi okunk nem volt, hiszen a kivetítőkön mutatták meg a vihar esetén végrehajtandó teendőket, a hangosító rendszer segítségével pedig öt nyelven folyamatosan információkkal láttak el bennünket. Éjfél körül már negyven kilométeres szél fújt a Szigeten, ez azonban senkinek nem vette el a kedvét a bulizástól, egy kisebb csapat például spontán mutatványba kezdett, amikor a földön ülve a fejük fölött emelgették végig egymást.
A Woodkid művésznéven tevékenykedő Yoann Lemoine nem éppen bulizós zenéiről ismert, ám a francia úriember nem okozott senkinek sem csalódást az A38 Színpadon, hiszen érzékeny, megindító és finom muzsikájával hasonlíthatatlan atmoszférát teremtett, érzésem szerint azok, akik nem annyira ismerték ezt megelőzően a The Golden Age címet viselő, idén kiadott debütáló lemezét, azok közül sokan térnek majd még vissza ehhez a kiemelkedő albumhoz.
Egy elégedett kismama
Hajnalban aztán úgy döntöttünk, hogy hazatérünk, de kifelé vezető utunkon azért még bepillantottuk a néptáncos fakunyhóba is, melynek a külső falára elhelyezett kivetítőkön régi magyar népmeséket vetítettek. A kijáratot keresve sikerült elcsípnem egy kismamát karján egy meglehetősen álmos kisbabával, akitől megkérdeztem, hogy mennyire elégedett a kifejezetten a kisgyermekes családok részére létrehozott kempinggel, ő pedig maximális megelégedettségéről biztosított mind a pelenkázót, mind pedig az etetőt illetően.
Szóval meglehet, hogy idén nem volt olyan húzós a névsor, mint pár éve, de én csak annyit mondhatok, hogy nem bántuk meg egyáltalán, hogy kint voltunk, hiszen a Sziget nem hazudtolta meg sem a múltját, sem pedig azt a vendéglátási és szervezési színvonalat, amit megszokhattunk tőlük az elmúlt két évtized alatt.
Fotók: Femcafe.hu
























