Lifestyle

Lampionok, kismamák, népmesék és viharos széllökések a Szigeten

Már hetekkel a Sziget kezdete előtt belefutottam több olyan blog- és Facebook-bejegyzésbe, melyekben a fesztivál zenei fellépőinek névsorát fikázták. Úgy tűnt, mintha bizonyos körökben divat lenne ócsárolni a szervezőket azért, mert nem hoztak el idén nekünk még több olyan legendás zenekart vagy énekest, mint Nick Cave, a Bad Religion, a Franz Ferdinand vagy David Guetta.

Ezekkel a negatív véleményekkel már akkor sem értettem egyet, hiszen az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő rendezvénynek véleményem szerint nem az a legfontosabb célja, hogy minél több olyan elérhetetlen előadót hívjanak meg, akik amúgy még véletlenül sem jönnének Magyarországra koncertezni.

Mi, a rajongók, ugyanis örülünk minden fellépésnek és felejthetetlen zenei élménynek, a jubileumi Sziget fellépőinek névsorára visszatérve pedig szeretném leszögezni, hogy a fesztivál programjának egyik legnagyobb erőssége szerintem éppen az, hogy itt bizony stílustól függetlenül mindenki megtalálja az ő kedvenc zenekarait, méghozzá naponta akár többet is.

Könnyű kiválasztani, melyik nap legyen

Én például rögtön felkaptam a fejem, amikor ügyvezetőnk a múlt hét elején felajánlotta a bármelyik napon felhasználható sajtójegyeket a szerkesztőségünk tagjainak, hiszen pontosan tudtam, hogy nem kell majd sokáig bogarásznom a napi bontást, hogy kiválasszam azt a napot, amelyiket véletlenül sem szeretném kihagyni.

A választásom végül a péntekre esett, hiszen Calexico, Woodkid és Booka Shade régóta a kedvenceim, de azt azért nem tudom elhallgatni, hogy bizony a szombaton fellépő a The Parov Stelar Band és Dub FX miatt kicsit fájt a szívem, de ha már választani kellett, inkább az előbbieket szerettem volna élőben meghallgatni - és nem döntöttem rosszul.

Nem csak a zenéről szól

A Sziget méltán Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvénye, ami korántsem csak a zenéről szól, hiszen rengeteg más kulturális és egyéb élmény várt a látogatókra. Ami pedig a figyelmességet és a vendégek kényelmét illeti: rögtön a kapuk előtt egy óriási pihenő sátor fogadott bennünket, ahol az utazástól megfáradt testünket helyezhettük kényelembe, hogy szusszanjunk egy kicsit, míg beállunk a sorba, hogy átvegyük karszalagjainkat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Áthaladva a hídon azonnal megcsapott bennünket az Óbudai-szigeten uralkodó felszabadult hangulat, amit csak tetézett a péntek esti bónusz-extázis, hiszen mindenki számára véget ért a hét, ezért aztán sokan jöttek ki aznap este, hogy bulizzanak végre egy jót a jól végzett munka után megérdemelten.

Pillanatok alatt elvarázsolták a közönséget

Mivel a Calexico 19.45-kor kezdett az OTP Világzenei Party Nagyszínpadán, oda siettünk, az indie vagy post-rock besorolású amerikai banda koncertjében pedig nem csalódtunk, ugyanis pillanatok alatt elvarázsolták a közönséget.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Sajnos egyik kedvenc elektronikus együttesem, a Booka Shade velük majdnem egyidőben kezdett a MasterCard Balaton Sound presents: Party Aréna sátorban, aki pedig ismeri a Body Language vagy a Regenerate című slágereiket, az pontosan tudja, miért hagytuk ott fájó szívvel a Calexicót.

A hangulat a tetőfokára hágott

Muszáj volt tehát átmennünk, hogy egy kicsit mi is tomboljunk a német duó, Walter Merziger és Arno Kammermeier erős basszusokkal kísért lépegetős ütemeire, amikkel a fáradóban lévő közönséget problémák nélkül sikerült megugráltatniuk és megizzasztaniuk - a hangulat pedig rövidesen a tetőfokára hágott! Lehet, hogy a Booka Shade nem akkora név, mint mondjuk David Guetta, de az biztos, hogy aki ott volt, sosem felejti el az élményt!

Az elképesztő klipjeiről és kifinomult számairól ismert Woodkid fellépése csak éjfél előtt fél órával volt várható, ezért aztán úgy döntöttünk, hogy addig egy kicsit kóborolunk a fesztivél területén, a véletlenre bízva magunkat, hogy merre sodor bennünket a szél.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.