Van egy hely, ahol még mindig nem ért véget a második világháború

Senki nem lép vissza
A kérdéses szigetek – melyeket ma Oroszország Déli-Kuril-szigeteknek, Japán viszont Északi területeknek nevez, utalva területi igényére – még a második világháború végén kerültek a Szovjetunióhoz, hovatartozásuk kérdése miatt a szovjet utódállam és Japán között a mai napig megy a vita: előbbi a szigetekről, utóbbi a területi követeléseiről nem akar lemondani.
Mindkét félnek jó oka van a területi igénye fenntartására: bár a szigetek összességében nagyon kis területű szárazföldet jelentenek, a tengerjog szerint járó 200 tengeri mérföldes kizárólagos gazdasági zónával együtt már egy 200 ezer négyzetkilométer (több mint két Magyarországnyi) kiterjedésű területről és halban gazdag vizekről van szó. Ráadásul mindkét országban nagy politikai felzúdulást is keltene, ha lemondanának a másik fél javára.
Az oroszok az utóbbi időszakban folyamatosan fejlesztik az ittlévő katonai bázisukat, és rendszeresen folytatnak hadgyakorlatokat is a szigeteken, emellett pedig olyan adókedvezményeket léptettek életbe a Kuril-szigeteken, amelyekkel az a céljuk, hogy ösztönözzék a térség gazdasági életét, ezeket pedig külföldi, így japán befektetők számára is elérhetővé teszik.
A szigetek ügye még vélhetően hosszú ideig befagyott konfliktus lesz, a második világháborút 76 év után hivatalosan is végre lezáró orosz–japán békeszerződés pedig továbbra is várat magára.
Öt hölgy, akik tökéletes példái annak, hogy a nők előtt egyszerűen nincs lehetetlen.
























