Lifestyle

Sajátos humor, fiatalos lendület és lefegyverző intellektus: egyre népszerűbb a Kultúrkör zenekar

A koronavírus-járvány első hulláma idején csiszolódtak össze, az elmúlt egy év során pedig az is kikristályosodott bennük, milyen zenei stílus felé szeretnének elmozdulni a közeljövőben. Bemutatjuk a Kultúrkör nevű pop/rap zenekart.

A pandémia első hulláma "hozta össze" őket

A Kultúrkör egy pop/rap zenekar, amely 2020. április 20-án alakult meg, a COVID-járvány
első hulláma idején. Három fiú tagból áll; Király Tamás (jogász), Rudner Barnabás
(gyógypedagógus-asszisztens), Darvasi Áron (színész, rendező).

Az együttes tagjai számára az elmúlt egy esztendő arra volt jó, hogy ráébredjenek, milyen zenei stílust szeretnének képviselni a jövőben. Habár a csapat korábbi időszakában voltak egyéni számok is, mára csak és kizárólag olyan zenék készülnek, amelyben mind a hárman szerepelnek. A zenekar még gyerekcipőben jár, ezért eddig még csak három számunk jelent meg közösen, ellenben mind a három zenéjüket játszotta és jelenleg is játssza a rádió.

Klipjeik forgatókönyvét ők maguk írják, a LÖWE Film segítségével. A videókban látható
ruhákat pedig a BACCARA MEN és a DALEV biztosítja. A zenéikbe mindig próbálnak sajátos humort, továbbá intellektuális többletet is belecsempészni.

Íme a pop/rap zenekar néhány klipje:

1. Anyu főztje

2. Szárnyak

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

3. Siker

4. Csók

2022-ben az Első Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivállal új platform nyílik a hazai borászatok és pezsgő pincészetek számára, hogy megmutassák magukat a nagyközönség előtt Budapest szívében, a Szabadság téren.

Leadfotó: Facebook / Kultúrkör

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...