Lifestyle

Közöny és értékrend - Elgondolkodtató előadás pénteken és szombaton a Trafóban

November 29-én és 30-án új előadással jelentkezik a Tünet Együttes Közhely címmel, a holland-magyar SPACE társulatból ismert Ardai Petra rendezésében. A mű egy színpadi mix találkozásokról, rigolyákról, előítéletekről. Arról, hogy nem vagyunk olyan különlegesek, mint hisszük, és ez nem baj.(x)

Mindenkinek van egy története

Kilépünk az ajtón. Nézzük az embereket, ahogyan magukba zárva hordozzák történetüket. Keressük önmagunkat a tömegben. Tudjuk, hogy nemcsak szemtanúi vagyunk a változásnak, hanem részesei is. Valójában minden rajtunk múlik.

Az előadás a “közhelyen túli közös helyet” keresi. Azt, hogy hogyan kerülhetünk közelebb egy másik ember megértéséhez a saját történetünkön keresztül. Az alkotók mindezt táncos és szöveges formában, humorral és öniróniával, egyszerre hiperrealista és absztrakt stílusban fogalmazzák meg, élőben kevert zenével, DJ közreműködésével.

Inspiráció az utcáról

A próbafolyamat egy része a próbateremben, a másik köztereken, például a Széll Kálmán téren folyt. Az alkotók alaposan megfigyelték a tereket, az ott megforduló embereket.

Az előadás valójában egy köztéri szemlélődés magunkra vonatkoztatott olvasata. Az öt szereplő személyes története úgy mixelődik össze a járókelők történeteivel, ahogy egy DJ keveri a hangsávokat.

Értékrend és közöny

A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna folytatásaként Ardai Petra (Space Színház) és a Tünet Együttes magukat nem kímélve folytatják az egyén és a közösség kapcsolatának feltérképezését. Mi az, hogy értékrend? Hogyan kerülhetjük el a közönyt?

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Ardai Petra és férje, Luc Van Loo leginkább kísérleti projekteket rendez, amelyek témája a valóság viszonylagossága, kiindulópontjuk pedig az integrálódni vágyó, örök hontalan ember személyes élethelyzete.

Ezt se hagyd ki!

November 30-án szombaton, az előadás után Tompa Andrea színikritikus beszélget az alkotókkal, valamint mindkét este 19:30-tól Hajas Tibor: Öndivatbemutató című, 1976-os filmjét vetítik a Trafó Kávézóban, az előadáshoz kapcsolódóan.

Az előadásról bővebb információk a Trafó oldalán találhatóak!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Súlyos incidensről számolt be az X-Faktor felfedezettje: a Duna-parti szórakozóhely biztonsági őrei szerinte erőszakkal fenyegetőztek.
Lifestyle
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Lifestyle
A sors most különleges meglepetést tartogathat a Rákok számára. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Home&Design
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még...
Lifestyle
Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
Fashion&Beauty
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy a királyi gardróbban semmi sem történik véletlenül. Egy olyan időtlen mintát választott, amelyet annak idején Diana hercegné is imádott – és most újra...