A gyerek teszi tudatosabbá a családot - Ekkor változik meg a fontossági sorrend a kiadások terén

Magyarországon még gyerekcipőben jár az iskolai pénzügyi oktatás, így nem csoda, ha a fiatalok úgy kezdik meg önálló életüket, hogy annak számos gazdasági vonatkozásával nincsenek tisztában. Általában az első gyermek születésekor változik a szemlélet, ekkortól kezdenek a szülők az öngondoskodási, befektetési lehetőségeknek utánanézni. Egy mediátor és egy bank szakértője segítségével jártunk utána, milyen szempontokat érdemes megfontolniuk azoknak a fiataloknak, akik családalapításban gondolkodnak.

Számos európai országban – többek között Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban – évtizedek óta részét képezik a tanításnak a pénzügyi ismeretek. Magyarországon csak 2013 szeptemberében kezdődött el a téma alapfokú oktatása, így nem csoda, hogy a fiatalok a szülői házat elhagyva vagy el sem hagyva úgy kezdik meg önálló életüket, hogy senki nem tanította meg őket a pénz beosztására, a költségvetés tervezésre, az öngondoskodásra. A legutóbbi, 2011-es, a Szegedi Tudományegyetem kutatócsoportja által középiskolások körében végzett országos felmérés során a megkérdezett diákok csak a kérdések felére tudtak válaszolni, 40 százalékuk rossz választ adott a nyugdíjjal, hitelkártyával, adóval, tőzsdével kapcsolatos kérdésekre.

A fiatalok az első években gyakran szórakozásra, utazásra költik a fizetésüket, és csak az első gyerek érkezésekor kezdik el tudatosabban tervezni pénzügyeiket. Ekkor – jó esetben - gondolnak arra, hogy a gyerekszoba bútorait pár évente cserélni kell, ahogy nő a gyerek vagy tovább bővül a család. A tudatosan tervezők elkezdenek a taníttatásra, tandíjra félretenni pénzt. Először kerülhet szóba a biztosítás, nyugdíj-előtakarékosság, befektetés kérdése. Ugyanakkor, ha az anyuka több évre kiesik a munkából, mert otthon marad a gyerekekkel, az ismét a családi költségvetés újratervezését vonja maga után.

„Fontos, hogy a párok megbeszéljék az anyagiakkal kapcsolatos elképzeléseiket rövid és hosszú távon egyaránt. Milyen lakásban gondolkodnak, milyen biztosításokat szeretnének kötni, esetleg jut-e rendszeresen egy állandó összeg életbiztosításra, lakás előtakarékosságra. Ma már szinte mindenki rendelkezik folyószámlával, így egy párnak érdemes azt is átgondolnia, fenntartják-e saját számláikat vagy közös számlát nyitnak, esetleg a két lehetőséget kombinálják. Ha gyerek születik, neki mikor kezdenek el és mekkora összeget félretenni” – mondta Gönczi Dorka, az Origomed párkapcsolati tanácsadója, mediátora.

Fotók: hdwallpapers.in; babymagz.com

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.