Lifestyle

Április végére meglehet a négymillió beoltott magyar – Így állunk most a vakcinákkal

Átoltottság Európában

Az Európai Unió országaiban többnyire Pfizerrel oltanak, eddig 71 millió adag hasznosult, míg az AstraZenecából, amit több állam már csak a 60 évesnél idősebbeknél alkalmaz, 29,3 millió adag fogyott el. Az uniós tagországok közül továbbra is Magyarország az egyetlen, ahol a kínai Sinopharm és az orosz Szputynik V vakcinával is oltanak.

Múlt vasárnap óta átvettük a vezetést Máltától a beadott első dózisok arányát tekintve. Magyarországon április 11-éig már a felnőtt lakosság 35,9 százaléka kapta meg az első oltást (az EU-s átlag 18,6 százalék), Máltán ez az arány 34,4 százalék, azonban a második oltással jobban állnak a szigetországban. Várhatóan ez sem sokáig lesz így, ugyanis mindössze négy százalékpontnyi a különbség (15,1 és 15,5 százalék, miközben az uniós érték 7,3 százalék), és itthon is egyre több embernek esedékes a második adag.

Az élvonalba tartozik még Magyarországon és Máltán kívül Izland, Spanyolország, Ausztria, Írország és Litvánia. Kevésbé fényes a helyzet Horvátországban és Németországban: mindkét országban száz felnőttből egyelőre csak 14-15 kapta meg az első oltást. Európában Bulgária és Lettország áll a legrosszabbul a beadott vakcinákat tekintve: mindkét országban a felnőtt lakosság 8 százaléka kapott csak valamelyik vakcinából.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Jövő hétfőn nyitnak az óvódák és az általános iskolák, a pedagógusok 87 százaléka azonban egyáltalán nem támogatja ezt a döntést.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...