Lifestyle

Tudtad, hogy a klímaváltozás jobban érinti a nőket, mint a férfiakat? Ez az oka

Az oktatás a kulcs

Ha egy család hirtelen szembe találja magát a klímaváltozás hatásaival, az első dolgok egyike, melyet nélkülözhetőnek tekint és elhagy, az a lányok oktatása. Így például a nagy szárazságok alatt ők is tudnak vizet hordani, miközben a napi akár többórás gyaloglás miatt az lehetetlenné válik, hogy iskolába járjanak, ezáltal pedig elessenek egy eltérő jövőtől.

Ráadásul a lányok oktatása sokukat megóvná a gyerekházasságtól, a női nemiszerv csonkítástól és a túl korai terhességektől, de hozzájárulna a közösségek megszilárdításához és a gazdaság megerősítéséhez is. Kutatások azt mutatják, hogy az oktatásban részesülő lányok segítik a klímastratégiák kitalálását és végrehajtását is, amire a következő években nagy szükség lesz.

Mindennek ellenére a pakisztáni születésű, Nobel-díjjal kitüntetett Malála Juszafzai által alapított Malala Fund becslése szerint 2021-ben legalább 4 millió lány hagyja abba az iskolát a klímaváltozás miatti események következtében a szegény országokban. Ha ez a trend folytatódik, 2025-re 12,5 millióra nő az oktatásukat félbehagyó lányok száma.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sajnos a halál és súlyos sérülések területén is a nők jártak rosszabbul. Az extrém időjárásban életüket vesztett, vagy kritikus sérülést elszenvedett férfiak és nők arányát vizsgálva kutatók 53 különböző tanulmány összehasonlításával arra jutottak, hogy az esetek kétharmadában a nők voltak azok, akik súlyos, sok esetben halálukat okozó sérülést szenvedtek el. Ezt egyrészt a társadalomban betöltött alacsonyabb státuszuk, másrészt az íratlan kulturális szabályredszerek miatt őket érő nagyobb veszély magyarázza.

Nem kétséges, hogy mindezek az események a férfiakat is érintik, ám a nők azok, akik jobban megérzik a negatív hatásokat.

A globális felmelegedés következményeként egyes élelmiszerek idővel el fognak tűnni a boltok polcairól. Van közte olyan, amelyik nagyon sokaknak lesz fájdalmas.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nyáron nagy megterhelésnek volt kitéve a hűtő, és biztosan nőtt a fogyasztása is.
Egészség
Az őszies időjárás miatt egyre több gomba jelenhet majd meg, és előfordulhat, hogy a kutyánk egyet lelegel.
Sztárok
A brit királyi család számára újabb komoly fordulat érkezett, amely a jelek szerint különösen váratlanul érte Vilmos herceget, de főleg feleségét, Katalint.
Sztárok
Arnold Schwarzenegger nem is tagadja, hogy ez a film mélyen megérintette őt, és tudja jól, hogy nem szégyen egy alkotás miatt sírni.
Lifestyle
Sokan nem is tudják, de a kotyogós kávéfőző olasz találmány, de a magyaroknak is erősen a szívűkhöz nőtt.
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...