Mi lenne, ha nem akarnánk jók lenni, csak igyekeznénk jól lenni?

Miért is nem ezt választjuk?

Talán fel sem ismerjük, hogy meglehet, már nagyon fáradtan, de visszük az egész világ batyuját. Ezt természetesnek gondolva, talán még abban is bízva, hogy ezért jutalom, de legkevesebb elismerés jár. Talán azt gondoljuk, hogy ez nem is lehet másképp, hisz csak ekkor fognak bennünket szeretni, elismerni – minél önfeláldozóbbak, minél jobbak vagyunk. Talán félünk a „büntetéstől”, mások rosszallásától, azért nem merünk önmagunk lenni. Miért kell mások szeretete, elismerése? Miért nem szeretjük magunkat?

Próbáljuk csak ki azt, hogy keressük a magunk javát! Próbáljuk ki azt, hogy milyen, mikor szeretjük magunkat, s nem vagyunk mások jóindulatának kiszolgáltatva! Próbáljuk ki azt, hogy mindent úgy teszünk, hogy jól érezzük benne magunkat! Hogy akkor önző „alakok” leszünk? Ne aggódjunk! Nem lehetünk jól akkor, ha másokon átgázolunk! Ha nem vagyunk korrektek, ha mindent magunknak akarunk – hisz az ellen a lélek jelez, rossz érzéssel, lelkiismeret furdalással.

A lélek jelzéseit figyeljük, ne mások véleményét! Nem szívből jött áldozathozatal nem csak minket, de másokat is megterhel! Amit nem önként adunk, amit rossz érzéssel teszünk, azt később visszavesszük! Nem lehet másképp, hisz a világ az egyensúlyra törekszik, akaratlanul is „leverjük” a másikon - így vagy úgy.

Ne főzzünk, ha nincs kedvünk, ha nem magunk örömét leljük benne, hisz akkor valakinek hálásnak kell lenni, hogy értelme legyen, egyensúly legyen! És ha jóllakottan érkezik haza párunk, nem kér belőle, veszekedéssel szerezzük meg a beletett energiát. Ahogy a szó is jelzi: veszek – szem.

Fotó: 123rf.com