Lifestyle

Felnőttként kereste meg a biológiai szüleit a nő – rémisztő eredménnyel járt a kutakodás

Nem éppen mintaapa

Kathy az FBI oldalán bukkant rá az apja nevére. Bradford Bishop egyike a legkeresettebb szökésben lévő bűnözőknek, aki korábban kémelhárítóként dolgozott az amerikai hadseregnél, majd a külügyminisztérium alkalmazásában is állt. 1976-ban, miután nem kapott meg egy vágyott előléptetést, hazament és lemészárolta az egész családját. Először a feleségével, majd a kutyasétáltatásból visszatérő anyjával végzett. Ezek után a gyerekei hálószobájába ment, ahol meggyilkolta az alvó öt-, tíz- és tizennégyéves fiát. A holttesteket a kocsijába tette, és több mint 400 kilométerrel arrébb egy sekély árokba helyezte, majd felgyújtotta őket. Azóta is bujkál, ma 85 éves lenne.

Nagyon jó humorú emberek neveltek fel, így mikor megtudtam, ki volt az apám, csak nevettem” – mondta el Kathy. Az FBI szerint elképzelhető, hogy Bishop még életben van, és külföldön tartózkodik. „Az az érzésem, hogy él és Európában van, mert korábban is élt ott, és megvoltak hozzá a képességei, hogy visszaszökjön” – árulta el Kathy.

A férfinak egyébként korábban többször is a halálhírét keltették már, de végül ezek egyike sem igazolódott be. Szemtanúk korábban beszámoltak róla, hogy a veszélyes gyilkost látták Svédországban, Olaszországban és Svájcban is, de az is lehet, hogy jelenleg is Amerikában él.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy videóra rögzítse a leghátborzongatóbb másodperceket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...